bolt;

2019-05-19 11:52:49

Egy év alatt háromezer bolt zárt be

Nőtt a bolt nélküli települések száma Magyarországon.

Háromezerrel csökkent a boltok száma 2018-ban – írja a blokkk.com. A portál szerint elsősorban a kisboltok zárnak be – az elmúlt öt év alatt a boltok 11 százaléka zárt be végleg, vagyis 14 ezerrel lett kevesebb. Ennek oka, hogy a munkaerőhiány a kisebb kereskedelmi egységeket nagyon nehéz helyzetbe hozza, a béremelési kényszert nehezen bírják, miközben a nagyobb boltok akcióival sem tudják állni a versenyt.

A portál szerint nincs kivétel az egyes átfogó áruterületek között, mindenhol csökkenés figyelhető meg. A szűkebb áruterületeken viszont akadnak kivételek, például a halas boltok száma 218-ról 225-re nőtt 2018-ban, amiben akár az áfakulcs csökkentésének is lehetett szerepe, de egy másik kisebb áruterületen is emelkedett a boltszám, ez a gyógyászati üzletek köre.

A cikk kiemeli, hogy évente 15-20 ezer bolt bezár Magyarországon, ám hozzávetőleg ennyi nyit is, a múlt év viszont háromezer mínusszal zárult. Ennek nyomán