sztrájk;Miskolc;tüntetés;Balog Zoltán;tanárok;szakszervezetek;petíció;közlekedési dolgozók;

2016-01-29 17:27:00

Együtt tüntetnek a tanárok és a közlekedésiek

Tömegével készülnek Miskolcra a szakszervezetek: a pedagógusok február 3-ra meghirdetett tüntetésére az ágazat minden területéről, s az ország számos pontjáról megindulnak a város felé, hogy több ezres tömegként összeállva fejezzék ki a szakszervezeti egységet és szolidaritásukat a tanárok mellett - jelentette be a közelmúltban szerveződött Közlekedési Szakszervezetek Akciócsoportja nevében Nemes Gábor megbízott szóvivő, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. 

A közlekedésiek a tanárok tüntetését megelőzően együtt fognak kiállni a sztrájk előtt álló helyi közlekedésiek egyik élharcosa, Zelenka László, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete elnöke mellett, s a szakszervezeti jogok eltiprása ellen. Zelenkát ugyanis hat hónapra takarításra ítélte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezetése azért, mert szolgálat közben nyilatkozott az egyik televíziós csatornának a béremelés kiharcolásáért szerveződő sztrájkról. A cégvezetés szerint Zelenka ezzel megszegte a szabályzatot, ám a szakszervezetek úgy vélik, az eljárásnak a szakszervezeti tisztségviselők és a munkavállalók megfélemlítése a célja. Zelenka az üzemi szabályzatnak megfelelően headseten beszélt a riporterrel. Az akciócsoport megmozdulását támogatja a mintegy 200 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség is.

Nem csillapodnak a kedélyek a tanárok körében sem, hiába utazott le Miskolcra még szerdán Balog Zoltán oktatásért (is) felelős miniszter. Beszámolók szerint a fórumon - amelyre egyébként pont az oktatási szakszervezetek képviselőit nem hívták meg - tanárok, szülők és diákok két órán át sorolták a problémákat, érdemi válaszokat azonban továbbra sem kaptak. Ehelyett nyilvánvalóvá vált: a miniszternek fogalma sincs, mi folyik a közoktatásban, számos felvetett problémára rácsodálkozott. A Pedagógusok Szakszervezete Miskolci Szervezete közleményben tudatta: Balog fóruma "csak még jobban felbosszantotta a nagybeteg oktatásügy szereplőit", így nem vált okafogyottá a jövő hét szerdára meghirdetett fáklyás demonstráció. A szakszervezet a tanárok részéről legalább kétezer tüntetőre számít, sokan a fővárosból érkeznek majd.

Nem könnyít a helyzeten az sem, hogy Balog bejelentette, kiket látna szívesen a közeljövőben létrehozandó köznevelési kerekasztalnál. A miniszter az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, mindenképp számít a Nemzeti Pedagógus Kar (amellyel kapcsolatban a tiltakozó tanárok már több alkalommal is jelezték, nem tekintik legitim szervezetnek, tárgyalópartnernek) képviselőire, illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra (amelyet a kritikusok a Fidesz oktatáspolitikája legnagyobb baklövéseként emlegetnek). Bevonná a Magyar Tudományos Akadémiát és a Magyar Művészeti Akadémiát, valamint meghallgatná - az egyelőre meg nem nevezett - szakszervezeteket, és "egy tekintélyes" szülőszervezetet is. Hozzátette: szükség van a felsőoktatás tagságára a tanárképzés miatt, a munkaerőpiaci szempontok okán pedig a kereskedelmi és iparkamarára.

A Fidesz menekül a társadalom elől, álmegoldásokat kínál, a saját maga embereivel egyeztetne a problémákról és nem azokat kérdezi meg, akik tiltakoznak - mondta Tóbiás József. Az MSZP elnöke szerint a Fidesz oktatási reformja megbukott, azt "nem túltolták, hanem eltolták", az egészségügy pedig összeomlott. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek "mennie kell" - jelentette ki.