Ausztria;Bécs;

2019-05-23 16:57:06

Éhen halt egy nő és két ikerlánya Bécsben

A feltételezések szerint a tragédia az anya pszichés betegségével állhat összefüggésben.

Az osztrák rendőrség csütörtökön közölte, hogy a jelek szerint éhen halt az a nő és két lánya, akikre holtan bukkantak rá bécsi lakásukban a hét elején.

A 45 éves anyára és 18 éves ikerlányaira önkormányzati lakásukban találtak az osztrák főváros Floridsdorf körzetében kedden.

A boncolást követően kiderült, hogy a három nő éhen halt március végén vagy április elején – számolt be Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő.

Hozzátette, hogy a következő hetekben további részletes vizsgálatokra kerül sor.

A nyomozók korábban elmondták, hogy nem találtak betörésre vagy erőszakra utaló jeleket. A hatóságok szerint nem valószínű, hogy a nőket (vagy akár csak az ikerlányokat) bezárták vagy kényszerrel tartották a lakásban. Az elzártan élő, kevés kapcsolattal rendelkező család nem hagyott hátra búcsúlevelet, és élelmiszert sem találtak az otthonukban.

A feltételezések szerint a tragédia az anya pszichés betegségével állhat összefüggésben. A nőnél – aki többször keresett menedéket anyaotthonban –, már évekkel korábban felállították a diagnózist. Hogy ez miként vezethetett az ikerlányok éhhalálához, egyelőre rejtély.

A család nem volt ismeretlen az ifjúságvédelmi hatóságok előtt, miután az iskolaköteles kort elhagyását követően a lányok 2016 őszétől nem látogatták korábbi oktatási intézményüket. A hatóságok tisztázták a helyzetet, és úgy döntöttek, hogy nincs szükség további intézkedésre. Az üggyel foglalkozó illetékesek szerint semmi sem utalt arra, hogy a lányok ártalmas pszichés vagy fizikai befolyás alatt álltak volna.