Simonka György;

2018-10-10 08:56:44

Elengedte a Fidesz Simonka kezét? Felszámolják az egyik érdekeltségét

Ez már a második Simonka-közeli cég, amely megbukott, a Magyar Termés Tész Kft. ügyében 973 millió forintos költségvetési csalás miatt folyik nyomozás.

A Fidesz elengedhette zűrös politikusának, Simonka Györgynek a kezét – írja a hvg.hu. A portál szerint az állam 760 millió forintot kér vissza a képviselőhöz közel álló Paprikakert Tész Kft.-től, vissza kell fizetniük a szegedi Vadasparkban felépített Kalandparkra elköltött 277 millió forintot is, amelyet uniós pályázaton nyert az egyébként zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó cég.

A portál azt írja,

–közel félmilliárd forintot a mezőgazdasági hivatal követel vissza, ez nagyjából a 2014-ben elutalt támogatás összegével egyezik meg (egyébként 2013-ban ebből a forrásból egymilliárd forintot kapott az MVH-tól a Paprikakert fejlesztésre, azt nem kérik vissza),

– pár százezer forintot a közüzemi szolgáltatók vasalnának be a cégen,

– de van két magánhitelező is, ők fejenként kétszázmilliót szeretnének viszontlátni.

A felszámolás megindításáról a múlt héten jelent meg a határozat.

A portál szerint Simonka barátaira is rájár a rúd: a Szerviz Bodzás Kft., amely a képviselő egyik barátjának, Uhrin Andrásnak a tulajdona, kényszertörlésre került még januárban. Simonka jobbkezének, Szegedi Balázsnak is törölték egy TÁMOP-pályázatokon brillírozó cégét.

Nemrég a 24.hu derítette ki, hogy a Simonka falujában, Pusztaottlakán bejelentett Magyar Termés Tész Kft. 2015-ben megindult felszámolása során elkeltek az árverésre kiírt területek. Azokat azonban vagy a falu önkormányzata, vagy az azzal együtt újabb százmilliós uniós összegeket elnyerő Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft. vásárolta meg. Ráadásul a nonprofit kft. tulajdonosa az önkormányzat mellett egy alapítvány, amelynek elnöke Simonka testvére, Tóth Pálné. Így pár év leforgása alatt, úgy, hogy közben eltapsoltak milliárdokat, a Simonka-féle Simba Kft.-től visszakerült a terület Simonka testvérének alapítványához, a Pusztaottlaka Fejlődésért Alapítványhoz.

   

A Paprikakert Tész Kft.-nél a bejelentkezett hitelezők között nem csak az állam akarja visszakapni a pénzét, de 230 millió forintra nyújtotta be a számlát a Segítő Szolgálat, 199 millió forintot pedig az Aktív Klub Kft. szeretne visszaszerezni. Arról, hogy milyen címen nyújtott be igényt hitelezőként az Aktív Klub Kft., illetve a Segítő Szolgálat, a portál egyelőre nem kapott választ, ahogy egyelőre azt sem tudni, hogy milyen területeket fognak majd elárverezni. A hirdetményben annyi szerepel, hogy egy hatvani, egy békéscsabai és egy szegedi ingatlan, összesen 600 millió forint értékben, fedezheti a felszámolás költségeit – teszi hozzá a hvg.hu.