szemétdíj;kukaholding;

2018-11-19 10:38:30

Előre lejátszották a jelek szerint, hogy ki kapja meg a kukaholding bizniszét

Azelőtt, hogy az NHKV kihirdette volna, hogy – konzorciumban – a cég a tender nyertese, elkezdte kiépíteni a díjbeszedők országos alvállalkozói hálózatát.

Nagyon bátran vagy nagyon jó információk birtokában vágott bele a nyírségi Nagykálló egyik kocsmaépületében székelő Pepp and Cars Kft. az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. szemétdíjbizniszébe – írja a 24.hu.

A portál szerint a Pepp and Cars 2016-ban nagyjából egy falusi vegyesbolt forgalmához mérhető 19 millió forintos bevétellel rendelkezett, tartozásai miatt pedig 2017 elején a NAV végrehajtás indított ellene – ilyen kondíciók mellett pedig már az is meglepő, hogy a négyfős cég egyáltalán elindulhatott a kukaholding közbeszerzési pályázatán, amellyel a befizetetlen szemétdíjak egész országra kiterjedő behajtására kerestek megfelelő vállalkozást. Még meglepőbb, hogy a Pepp and Cars óriási pénzügyi kockázatokat vállalt be,

A portál úgy tudja, a kisvállalkozás 2017 közepén keresni kezdete, majd le is szerződtette azokat az embereket, akiket az ország különböző megyéiben koordinátorként alkalmazhatott a projektben. 2017 júliusában tette közzé a kukaholding a közbeszerzési kiírást a be nem fizetett szemétdíjak behajtására, és az ügyféllisták pontosítására 7,6 milliárd forintos kerettel.

A 24.hu-nak több korábbi alkalmazott is megerősítette, hogy a Pepp and Cars néhány hozzá szorosan kapcsolódó céggel együtt már a nyáron, szinte a kiírással egy időben elkezdte keresni a munkára alkalmazható embereket. A birtokukba került dokumentumok bizonyítják, hogy

A közbeszerzés idején a politikai pályáját Kisvárdán kezdő, a parlamentbe is a kisvárdai körzetből bekerülő Seszták Miklós fejlesztési miniszter felügyelete alá tartoztak a kukaholding ügyei. A fejlesztési tárca adott engedélyt az NHKV-nak arra, hogy kiszervezze az alaptevékenységéhez tartozó pénzbeszedést. A portál kiemeli, hogy szintén Kisvárdán lakik a Pepp and Cars operatív igazgatója. Lizák Anita volt a behajtóhálózat felállításának kulcsfigurája. A nyírségi cég Lizák irányításával 2017 utolsó heteiben annyira felpörgette a szervezést, hogy karácsonykor már el is kezdhették volna a munkát, a szemétdíjtartozások beszedését azonban csak hónapokkal később indították el.

A portál úgy tudja, a több száz beszervezett embert hetekig-hónapokig váratták, a kezdési dátum folyamatosan csúszott, ezért sokan ki is léptek. Márciusban végül kiküldték az első címlistaadagot a koordinátoroknak, de azzal együtt ment az az utasítás is, hogy addig nem mehet senki sem pénzt beszedni, amíg az országgyűlési választás le nem zajlott.

A cikk szerint az NHKV-tól érkezett listán szereplők végiglátogatása csak nagyon kis százalékban végződött sikeres behajtással. A díjbeszedőknek nemcsak azt kellett kiszűrniük, hogy az adott helyen befizették-e sárga csekken a szemétpénzt, hanem azt is, hogy jó-e a megadott cím, illetve hogy az ügyfél nem halt-e meg esetleg időközben. Ráadásul a rezsicsökkentés idején megszabott kukadíjak sokszor a behajtás költségeit is alig fedezték.

A portál azt írja, az igazi nyertes a nyírségi vállalkozás lett, amely forrásaik szerint 500 forintot számlázott minden egyes ügyfélért a kukaholdingnak. A pénz töredék részét csorgatták tovább a három-, négyszintes alvállalkozói hálózatnak. A közreműködő cégek is levették a maguk sápját, ezért mire a pénz a díjbeszedőkhöz ért, szinte teljesen elfogyott. Száz forintot, sőt néha ennél is kisebb összeget kaptak egy-egy sikeres behajtás után, ahol pedig valamilyen okból nem volt bevétel, ott feleződött a díjazás.

A szervezők spóroltak a közterheken is, a díjbeszedőket, ahol tehették, szövetkezetekbe léptették be. Egyik forrásuk például tésztagyári munkásként alkalmazva járta a számára kijelölt településeket. A szövetkezetnek pedig, amelybe alkalmazása elején azonnal beléptették, szintén kisvárdai illetőségű vezetője volt.