MSZP;főpolgármester-jelölt;EP-választás;

2019-02-05 07:20:00

Előválasztás: Nyitott az új fordulóra a "vasárnapi szövetség" - interjú Molnár Zsolttal

A kerületekben közelebb van az ellenzék a megoldáshoz, mint a főpolgármester-jelölt esetében, állítja Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnöke erősen bízik egy négypárti listában az EP-választáson.

– A főpolgármester-jelöltek kiválasztásánál sikeresnek tűnik az előválasztás: bevetik máshol is az önkormányzati kampányra való felkészülésben?

– Egy sikeres előválasztáshoz és az ezzel járó mozgósításhoz elengedhetetlen a médiafigyelem, épp ezért korlátosan alkalmazható: a sajtót érdeklő pozíciók esetében. Úgyhogy legfeljebb megyei jogú nagyvárosok polgármester-jelöltjét érdemes ezzel a módszerrel megtalálni – és persze 2022-ben a miniszterelnök-jelöltet. Azt azért hadd tegyem hozzá, a modell csak ott működik, ahol több az ambíció mint a lehetőség, azaz Szegeden, a XIII. kerületben vagy épp Újpalotán, ahol egy megkérdőjelezhetetlen népszerű vezető irányít, teljesen felesleges lenne ilyesmivel próbálkozni.

– Az előválasztás sikeres első fordulója után biztosra veszi, hogy egyetlen ellenzéki kihívója lesz Tarlós Istvánnak?

– Nagyon nagy esély van arra, hogy a főpolgármesteri posztot „egy az egy elleni küzdelemben” nyerje meg az ellenzék ősszel, de ehhez még rengeteget kell dolgozni. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás, ha úgy tetszik, a „vasárnapi szövetség” nyitott a második fordulóra, hogy lesz-e, az az LMP-n és Puzsér Róberten múlik…

– … aki megüzente: ha a júniusi előmérkőzésen nem lehet online regisztrálni az online szavazásra, akkor ő nem lép ringbe. Az említett négypárti szövetség eddig a személyes regisztrációhoz ragaszkodott, a adatkezelési szabályokra és a voksok hitelességére hivatkozva. Engednek Puzsér kérdésének?

– Magyarországon egyetlen, a felhasználóját hitelesen azonosító, egyfajta digitális aláírásként felfogható rendszer működik, a kormányzati ügyfélkapu. Aminek regisztrációjához egyébként személyes jelenlétre van szükség. Amennyiben Puzsér Róberték ezt kívánják digitális azonosítóként használni, az ellen semmi kifogásom.

– Amennyiben sikerül megugrani a Puzsér-kérdést, mi lesz a különállását hangoztató Momentummal?

– Sok függ attól, miként reagál a párt arra, hogy a baloldalnak immár van egy erős legitimációval rendelkező jelöltje. Én azt szeretném, ha a Momentum besorolna Karácsony Gergely mögé, de szíve joga, hogy önálló jelöltet indítson. Arra kérem, mérettesse meg a favoritját egy júniusi előválasztáson. Mert egyetlen dolog elfogadhatatlan: ha valaki sem támogatni, sem kihívni nem meri Karácsony Gergelyt, hanem augusztusban hirtelen saját jelöltet állít.

– A főpolgármesteri poszt a jéghegy csúcsa. Mi a helyzet a kerületekben az „egy az egy elleni” küzdelemmel?

– A kerületek kétharmadában már látszik a jelölt, aki mögé a vasárnapi szövetség és jó eséllyel az LMP és a Momentum is fel tud sorakozni – reményeim szerint március 15-ig nyilvánosságra hozható az indulók névsora.

– Mit jelent a reményeim szerint kitétel, különösen úgy, hogy például a Momentum elnöke Fekete-Győr András, illetve alelnöke, Donáth Anna is arról beszélt: az „egy az egy ellen” modellel hekkelhető meg a hatalom választási rendszere. Úgy gondolja, nem őszinte a mondás?

– Abban biztos vagyok, hogy a kerületekben közelebb vagyunk a megoldáshoz, mint a főpolgármester-jelölt ügyében. Helyben mindenki nyitott az együttműködésre, a formája egyelőre még kérdéses, azaz nem tudni, hogy a vég közös lista, koordinált indulás, vagy egy civil szervezet támogatása lesz.

– Az ország többi részén miképp áll az együttműködés?

– Azt mondanám, a megyei jogú nagyvárosoknak a felében körvonalazódik, hogy ki lesz a Fidesz egyedüli kihívója. Az magától értetődő, hogy Szegeden és Salgótarjánban a jelenlegi szocialista polgármesterek újrázhatnak. Szombathely remek példát mutatott, amikor az MSZP-s polgármester-jelölt megkapta az összes párt támogatását. Azonban hangsúlyozom, a pártok összefogása kevés, ha nincs ütőképes ember. Itt Pécsett említeném, ahol egy független jelölt mögé sorakozott fel majdnem az összes párt, bízom benne, hogy a hiányzó láncszem is a helyére kerül.

– Összellenzéki összefogásról beszél, de a Jobbikot konzekvensen nem említi.

– Országos, hivatalos szövetség biztos nem lesz, de azt joggal kérdezik a választók, hogyan akarjuk legyőzni a Fideszt, ha képtelenek vagyunk együttműködni. És Nyíregyháza, Miskolc, Szolnok vagy épp Eger biztos a Fidesz kezén marad, ha az egyesített baloldal nem kooperál a Jobbikkal. Azt helyi, megyei szinten dől el, hol érdemes együttműködni a Jobbikkal – és hol elfogadható ez a közösség számára, különös figyelemmel a jelölt személyére.

– Együttműködésről mindenki csak az önkormányzati választások kapcsán beszél. Nem hisz abban, hogy az EP-voksoláson a pártok közösen mozdulnak?

– Jó lett volna, ha a többi párt is meghallja az ellenzéki tüntetők hangját, amelyik összellenzéki listát követel – de ennek ma nincs politikai realitása. Az egyértelműnek tűnik, hogy a Jobbik és az LMP vagy egyedül, vagy párban, de külön listán indul. Abban viszont hiszek, hogy a vasárnapi szövetség közösen fut neki az EP-választásnak – és várjuk a Momentumot is.