FTC;férfi vízilabda;

2019-05-24 09:45:00

„Éreztük, hogy bajnokként mindenki minket szeretne megverni”

Nem kellett ismét 18 évet várni, megvédte bajnoki címét az FTC férfi vízilabdacsapata. Hogy a tavalyi vagy az aktuális sikerhez vezető út volt-e rögösebb, arról megoszlanak a vélemények.

Szinte végig az A-Híd OSC Újbuda együttese vezetett a bajnoki cím kérdését lezáró szerdai mérkőzésen a Komjádi-uszodában, ám a negyedik negyedben időnként már előnyben pólózó FTC-Telekom Waterpolo a 8-8-ra végződő rendes játékidő után végül ötméteresekkel jobbnak bizonyult. A Ferencváros „söpréssel” 3-0-ra nyerte a finálét.

„Amikor a hajrában 8-7-nél volt három labdánk is a 9-7-hez, de mégis újra egyenlített az OSC, azt gondoltam, az ellenfél húzza be az ötmétereseket. Ekkor Madaras Norbert szakosztályelnök és Gerendás György is azt mondta, nyugodjak meg, mi győzünk, végül igazuk lett. Nem véletlenül olimpiai bajnokai ennek a sportágnak – mondta el lapunknak Nyíri Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnöke, aki korábban maga is vízilabdázott. A sportvezető érdeklődésünkre elárulta, hogy szerinte a tavaly, 18 (szűk) esztendő után elnyert cím vagy az idei elsőség megszerzése volt-e nehezebb. – Év közben sokkal nehezebb dolgunk volt, mint tavaly, hiszen egyrészt éreztük, hogy bajnokként mindenki minket szeretne megverni, másrészt pedig sok év után először voltunk BL-csapat, ami komoly meccsterhelést jelentett.”

A finálé harmadik, bajnoki címről döntő mérkőzésén Varga Dénes és Vámos Márton is remek teljesítménnyel rukkolt elő, csakúgy, mint a több fontos védést bemutató válogatott kapus, Vogel Soma.

„Tavaly 2-0-s összesített előnyben voltunk már a döntőben, aztán a harmadik meccsen szépített, majd egyenlített az ellenfél, ezért nagyon örülünk, hogy az OSC ellen a harmadik mérkőzéssel lezártuk a párharcot – kezdte a Népszava kérdésére válaszoló Vogel Soma. – Mindenesetre a tavalyi sikerhez vezető út szerintem talán egy kicsit nehezebb volt. Akkor hiába mondták többen, úgy érzem, nem mi voltunk az esélyesek, ráadásul a döntő is öt meccs után dőlt el, teljesen más helyzet volt.”

A decemberben a világ legjobb edzőjének választott Varga Zsolt által felkészített férfi pólócsapat 23. bajnoki aranyérme mellett a Ferencvárosnál 2019 tavaszán megnyerte a maga bajnokságát a férfi jégkorong- és a futballcsapat is, hasonlóra soha korábban nem volt példa. Dörzsölhetik a tenyerüket az FTC-szurkolók, hiszen a sikertörténetnek még nincs vége, a Magyar Kupát már megnyerő női labdarúgócsapat ugyanis a jövő héten kezdi meg a bajnoki döntőt az MTK ellen.

A bajnok pólósokra még egy komoly próbatétel vár ebben az idényben, az FTC ugyanis ott lesz a Bajnokok Ligája Hannoverben sorra kerülő nyolcas döntőjében június elején.