Magyar Tudományos Akadémia;kutatók;Palkovics László;

2019-03-09 08:40:48

"Ez megfutamodás" - reagáltak a kutatók a Palkovics-Lovász "kiegyezésre"

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint az MTA vezetése korábbi elvi állásfoglalását a rövid távú túlélés, a várható veszteségek minimalizálása reményében, és az akadémiai vagyon megtartása érdekében feladta.

Pénteken, ahogy arról mi is beszámoltunk, közös szándéknyilatkozatot írt alá Palkovics László innovációs miniszter és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA finanszírozásával és az akadémiai kutatóhálózat átszervezésével kapcsolatban. A lépés lényegében azt jelenti, hogy Lovász tudomásul vette a kormány szándékát a kutatóhálózat MTA alóli kiszervezéséről.

Mikor a fenti hír kikerült a januárban alakult, többnyire a kormány tervei által leginkább fenyegetett - humán területeken működő - kutatókból álló Akadémiai Dolgozók Fórumának  hivatalos Facebook-oldalára, a hozzászólásokból már sejteni lehetett, hogy körükben nem arat osztatlan sikert a bejelentés. A legnépszerűbb kommentek egyike

Késő este aztán a mozgalom kiadta hivatalos állásfoglalását, amely "A kutatóhálózat kiszervezése elfogadhatatlan" címet viseli. Úgy kezdik, "az Akadémiai Dolgozók Fóruma megdöbbenéssel értesült az átvilágítás eredményének bevárása nélkül az MTA és az ITM közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februári döntéseinek is, miszerint az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell hogy maradjon.

A dokumentum szerint a most aláírt nyilatkozat "a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelent" a hosszú távú fennmaradásra. A kutatók ráadásul azt is nehezményezik, hogy a felek ezen a ponton nyilvánosságra hozták a tárgyalás aktuális állását, szerintük ugyanis ez így

Az Akadémiai Dolgozók fóruma a fentiek fényében úgy értékeli a helyzetet, hogy "az MTA vezetése korábbi elvi állásfoglalását a rövid távú túlélés, a várható veszteségek minimalizálása reményében, és az akadémiai vagyon – egyébként nem garantált – megtartása érdekében feladja." A közlemény lezárásaként követelik, hogy "a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket – a zsarolásnak semmiképpen sem engedve – az eljárásrend betartásával

Követeljük, hogy a tárgyalások a továbbiakban a nyilvánosság előtt folytatódjanak, hogy arra a tudományos közösség reagálni tudjon."