Publicisztika;nők;Migrációkutató Intézet;

2016-01-16 11:01:00

Ezért harcol annyi nő az Iszlám Állam oldalán?

A kirekesztettség érzése és naivitásuk, romantikus elképzeléseik indítják az Európában felnőtt muzulmán nőket arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez - mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Sántha Hanga - akinek a témában tavaly decemberben jelent meg Speidl Biankával közös tanulmánya - elmondta: az etnikai hovatartozás, életkor és családi háttér szempontjából nagyon különböző nők internetes megnyilatkozásaiból kiderül, hogy az IÁ-hoz való csatlakozást megelőző közös élményük a nyugati társadalomból való kirekesztettség érzése, a viseletük miatt őket érő zaklatások, megaláztatások. Emellett nagy szerepet játszanak naiv, romantikus elképzeléseik arról, hogy miként tudnának nőként hozzájárulni az ideális iszlám társadalom létrejöttéhez - tette hozzá.

A szíriai és iraki fegyveres harcokban jelenlegi adatok szerint négy-ötezer európai vesz részt terrorszervezetek oldalán, köztük hozzávetőlegesen ötszáz nő - jegyezte meg a kutató.