FBI;Molnár Zsolt;nemzetbiztonsági bizottság;orosz diplomaták;pénzmosás-ügy;

2018-03-27 12:55:00

FBI és kiutasítás - Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot

Csütörtökre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a testület elnöke, a szocialista Molnár Zsolt - írja az MTI. Molnár szerint az elmúlt napokban több olyan ügy került napvilágra, amelyeknek mellett nem lehet elmenni.

Összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát csütörtök reggelre a testület elnöke, Molnár Zsolt. A szocialista politikus az MTI-nek kedden azt mondta: az elmúlt napokban több olyan ügy került napvilágra, amelyekkel kapcsolatban haladéktalanul tájékozódniuk kell.

Példaként említette a hétfőn a sajtóban megjelent pénzmosási esetet, az FBI magyar állampolgárokkal szembeni nyomozását, továbbá a Magyarországról kiutasított orosz diplomata ügyét. Mindezekről a nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön tájékoztatást kér az illetékes nemzetbiztonsági szolgálatoktól, hatóságoktól és kormánytagoktól - közölte Molnár Zsolt.

Közben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként haladéktalan nemzetbiztonsági tájékoztatást kér a kiutasított orosz diplomata és az FBI tanúvédelmi programja alatt álló magyar állampolgár ügyében.

A Fidesz vádaskodik, Szél Bernadett reagál
A Fidesz közleményben jelentette ki, hogy ez alkalommal sem hajlandó részt venni az ülésen. A kormánypárt érdemben nem indokolta döntését, ám ismét vádaskodott Szél Bernadett ellen.
Szél válaszul levélben szólította fel Kövér László házelnököt, hogy "tegyen rendet", és ne engedje, hogy a Fidesz szabotálja az Országgyűlés legfontosabb bizottságának munkáját.
Felszólította továbbá a titkosszolgálatot és a rendvédelmi szerveket felügyelő minisztereket, hogy legalább ők végezzék el azt a kötelességüket, melyre felesküdtek, vegyenek részt a bizottság csütörtöki ülésén, és számoljanak be, milyen lépéseket tettek az említett ügyekben.
Szél Bernadett válaszát Facebook-oldalán tette közzé.