média;Mészáros Lőrinc;Mediaworks;

2018-11-29 06:00:00

Felállt a fideszes médiagólem

Példátlan koncentráció jön létre a hazai tájékoztatásban azzal, hogy a kormánypárti sajtótermékeket üzemeltető cégek zömét egy alapítványnak ajándékozták a tulajdonosok.

Példátlan helyzet, jelzők sem nagyon vannak arra, ami most történt – így minősítette lapunknak Urbán Ágnes, hogy több száz, kormánypártokhoz köthető médiumot olvasztottak egybe, ráadásul teljesen ingyen a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványban. Az átalakulásról két közleményben számoltak be az érintett cégek. Az első tájékoztatás szerint a Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworks megvásárolta a Magyar Idők és a Karc FM kiadóját, a három megyei lapot kiadó Inform Médiát, a szintén megyei lapokat, valamint a Borsot tulajdonló Lapcom kiadót, továbbá – lapunk tulajdonosától – a Szabad Földet is megjelentető Mezőgazda Lap- és Könyvkiadót. Az ügyletnek azonban ezzel még nem volt vége, a Mediaworks és az Echo TV Zrt. ugyanis ezt követően beolvadt a Talentis Group-ba. Ezután pedig a tulajdonos, Mészáros Lőrinc az egész Talentis Group-ot odaajándékozta a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.

Az erről szóló közlemény szerint „az adományozó célja az volt, hogy hosszú távon biztosítsa a nemzeti értékek és hagyományok megőrzését, tovább erősítse a konzervatív értékszemléleten alapuló írott és elektronikus sajtó véleményformáló szerepét, valamint felajánlásával támogassa a helyi közösségek minél szélesebb körű tájékoztatását”. Ez a becslések szerint több tízmilliárd forintra tehető tranzakció azonban még mindig csak a kezdet volt, az alapítvány ugyanis nem sokkal később azt közölte, hogy újabb „felajánlásokat” fogadott be.

Az alapítványhoz került a Hír Tv, a Retro Rádió, a Hung-Ister Zrt., a Schmidt Mária-féle Figyelőt megjelentető K4A Lapkiadó is. Ehhez a csomaghoz "csapták" a Mandiner.hu, a Habony Árpád-féle Lokál és a 888.hu kiadóját, a Mészáros Lőrinchez kapcsolható Opus Press összes termékét, a Matolcsy György fiához nemrég átkerült Origo kiadóját, valamint az Ómolnár Miklóshoz köthető Ripostot és faktor.hu-t is. A 444.hu cikke szerint az átalakítás arra vezethető vissza, hogy Orbán Viktor kormányfő túl drágának találta a külön részekből álló kormánypárti médiabirodalom fenntartását. Az összevonás után a költségek csökkenésén kívül azt várják, hogy egyszerűbb lesz az irányítás is.

Mindez azt jelenti, hogy egy idén nyáron bejegyzett alapítványhoz került több száz médium, így például a teljes vidéki lappiac, az egyik legolvasottabb hírportál, a második legnagyobb bulvárlap, valamint a kisebbek mellett egy országos rádió is. Az átalakulásból a fideszes médiumok közül csak az Andy Vajnához köthető Tv2 és a Rádió 1 maradt ki, ám várhatóan előbb-utóbb ezekre is sor kerül. 

A gigantikus méretűre duzzadt Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt egyébként egy balatonföldvári ingatlanba jegyeztetették be, elnöke pedig a volt MDF-es és fideszes képviselő Varga István ügyvéd. A szervezet irányítására azonban nem őt, hanem a kormánypárti Liszkay Gábort, a Mediaworks vezérigazgatóját kérték fel. A kuratóriumban tag még Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, valamint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Az érintett cégek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárását is kezdeményezték.

Urbán Ágnes szerint a vállalatok adományozása cég- és versenyjogilag is nehezen értelmezhető. - Egy nonprofit alapítványnak ajánlottak fel sok milliárdos cégvagyont. Eddig ilyen nem létezett, a helyzet pedig európai viszonylatban is szokatlan – hangsúlyozta a Mérték Médiaelemző Műhely szakértője.

– Olyan példátlan koncentráció jött létre a médiapiacon, amely a hozzáférhető üzleti információk alapján kizárólag az állami hirdetéseknek köszönhetően működőképes – így közvetlen függelmi viszonyban áll a kormánnyal – közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. (A szervezet vezetője Hargitai Miklós, lapunk munkatársa.) Emlékeztettek: korábban a két hatóság, a GVH és a médiahatóság öt éven keresztül vizsgálta az Axel Springer és a Ringier – lényegesen kisebb "hatósugarú" – fúzióját, és azt végül csak a cégek szétszabdalása árán engedélyezte. Ugyancsak hosszas vizsgálat után a két hatóság meggátolta, hogy az RTL Klub tulajdonosa 30 százaléknyi részesedést szerezzen a 24.hu-t kiadó Central Digitális Média Kft.-ben, ami szintén nem eredményezett volna a mostanihoz hasonló koncentrációt - tették hozzá.