Huawei;

2019-05-20 12:06:52

Felhasználóit nyugtatja a Huawei

A már megvásárolt telefonokkal nem lesz semmi baj, a vásárlók mindent megkapnak hozzájuk, ahogy eddig.

Hivatalos nyilatkozatban reagált a Huawei a Google bejelentésére, amely szerint felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új veziókhoz.

A közlemény leszögezi: a Huawei Technologies: A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei, illetve Honor okostelefonon és tableten.

A Huawei jelentősen hozzájárult az Android fejlődéséhez és növekedéséhez világszerte - írják. Mint az Android egyik legfontosabb globális partnere, szorosan dolgoztunk nyílt forráskódú platformjaikkal, hogy olyan ökoszisztémát fejlesszünk ki, amely mind a felhasználók, mind az iparág számára előnyös. 

A cég megerősíti a Google hétfői közlését is, amiben az amerikai óriás közölte, hogy a korábbi hírekkel ellentétben továbbra is elérhető lesz a Gmail vagy a Google Maps a Huawei telefonokon.

A kínai cég azért igen nehéz helyzetbe került, mert magyar idő szerint hétfő reggel két, a mobilgyártás szempontjából kulcsfontosságú cég, a csipgyártó az Intel és a Qualcomm is közölte, hogy nem szállít tovább a Huaweinek.