ellenzék;tüntetés;évértékelés;Állami Számvevőszék;

2019-02-10 18:28:15

"Fidesz-maffia" - a tüntető tömeg az Állami Számvevőszékhez vonult

Az ÁSZ-nál folytatódik a Budai Várban kezdődő ellenzéki évértékelés, a pár száz fősnek indult demonstráción eddigre jelentős tömeg lett.

Nagyrészt szétoszlott a tömeg a demonstráció után. Páran még visszamentek a lezárt Lánchídra, ahol este negyed 8-kor nagyjából 50 tüntető volt. A lezárás éjfélig tart.

A beszédek után méretes "Fidesz pártszékház" matricákat ragasztottak az ellenzéki politikusok az ÁSZ ajtajára. "Mocskos Fidesz", "Orbán-maffia" - skandálta mellé a tömeg. Utána a demonstráció résztvevői is kaptak hasonló, bár kisebb matricákat, azzal az instrukcióval: "oda tegyék, ahová való". A rendezvény hivatalos része ezzel véget ért.

A Fidesz fegyvere lett az ÁSZ

Amikor Magyarország köztársaság volt, az ÁSZ-nál dolgozni megtiszteltetés volt - mondta a DK-s Arató Gergely. Szerinte ezzel szemben ma az ÁSZ elnöke olyan ember, aki még fideszes politikusnak is rossz lett volna. És hiába akarja elérni a Fidesz ezzel a szervezettel, hogy elhallgasson az ellenzék, ezt nem tudja elérni. A hazafi az, aki nem marad csendben, mondta, majd megkérdezte, hazafi-e a tömeg. Igen, kiáltották válaszként.

Jó estét, ellenállók -kezdett beszédébe a jobbikos Kendi Lajos. Mint elmondta, pártját már közel 1 milliárd forint bírsággal sújtották, ezzel teljes egészében tönkre akarják tenni. Nem hagyjuk a kialakult ellenállás elfojtását, tette hozzá. A Fidesz bánatára, igyekezetének egy ellenzéki egység létrejötte az eredménye. Kormányukat le fogjuk váltani, a mi gerincünket nem lehet megtörni, zárta szavait.

Az LMP-s Demeter Márta követte őt. Arra emlékeztetett, amit Orbán a választás előtt az elégtételről mondott: mióta nyertek, szerinte nem kormányoznak, csak elégtételt vesznek. Semmi máson nem dolgoznak, mint a kritikus hangok elhallgattatásán. Jogi és adminisztratív eszközökkel. A Jobbikot a legnagyobb ellenzéki pártként aposztrofálta Demeter. Arra is felhívta a figyelmet: a korrupció ellen eközben valójában semmit nem tesz a Fidesz. A kamupártoktól mindössze 8 ezer forintot hajtott be az ÁSZ, míg százmilliókat akar a többiektől. De a jogállam helyreállítása után mindezért felelni fognak, és az Állami Számvevőszék vezetőinek pedig haladéktalanul le kell mondaniuk.

Orbán örülne, ha azt látná, hogy üres az utca, de nem az - mondta el Sermer Ádám a Liberálisoktól. Szerinte az ÁSZ politikai fegyverré silányult. Azt pedig, hogy mi a demokrácia, most azzal tanítja meg a Fidesz, hogy megmutatja: mi nem az. Abban pedig, ami jön, sem Domokos Lászlónak, sem a Fidesznek, sem Orbánnak nem lesz köszönete.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes arról beszélt: a Fidesz még vállalni sem meri, hogy a pártok betiltása a célja. Koncepciós perek és függetlennek láttatott intézmények mögé bújik el. A pártok esetében ugyan azt teszi, mint amit az MTA-val, és amit a CEU-val tett. Az ellenzék nem hagyja szó nélkül, hogy már százezer fiatal kényszerül végzettség nélkül a munkaerőpiacra, sem azt, hogy Magyarországban rekordszámú ember hal meg krónikus betegségekben, többek közt ezért lehetetleníti el a Fidesz. De Kunhalmi szerint akkor sem hátrál meg az ellenzék, ha előre elveszik a képviselők fizetését és betiltják az összes pártot. És épp ezek miatt, megbonthatatlan alakzattá kell összezárnia az ellenzéki pártoknak és az embereknek.

A momentumos Nemes Balázs arról beszélt, hogy pontosan tudta, hogy hol nem kap munkát, ha politizál, és így is vállalta. A tüntetőknek azt mondta el: minden demonstráció egy szeg a hatalom koporsójában.

Most a pártok vannak a célkeresztben, de ha velük ezt meg lehet tenni, mit tehetnek meg az emberekkel a fideszesek - tette fel a kérdést az első felszólaló, a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio. A vállalkozókat a NAV által lehetetlenítik el, a szegényeket a közmunkával kényszerítik a megfelelő jelöltre voksolni, folytatta. Azért kell együttműködni, hogy ne lehessen egyesével levadászni a magyar embereket.

A Vártól az ÁSZ-ig

Harsány "mocskos Fidesz", illetve "Fidesz-maffia" skandálással vonult át a Várban tüntető tömeg az Állami Számvevőszék budapesti székháza elé. A menetet az ellenzéki képviselők vezetik. Az ÁSZ január végén jelentette be: a Jobbiktól tiltott támogatás ürügyén vonnának el százmilliókat, ellehetetlenítve a pártot, de szankció éri a DK-t és a Kétfarkúakat is - míg a kamupártokat nem is vizsgálták, és természetesen a Fidesszel is meg vannak elégedve.

A menet a Magyar Tudományos Akadémia előtt is megállt, minthogy az intézmény szintén komoly kormányzati nyomás alatt van, és Palkovics László keze nyomán épp megszűnhet a kutatóhálózata. Egy perces csenddel fejezték ki szolidaritásukat.

A legalább ezer fősre duzzadt demonstráció résztvevői az Orbán Viktor évértékelőjére válaszul megtartott ellenzéki évértékelőről indultak el: a Budai Várba az ellenzéki pártok, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP, a DK, a Momentum és a Liberálisok, illetve függetlenként Szél Bernadett és Hadházy Ákos szervezett tüntetést.

Délelőtt a Fiatalok a Demokráciáért csoport akciózott a fővárosban. Tüntettek a Hősök terén és lezárták a Lánchidat. A lezárásra éjfélig van engedélyük.