Fortélyos félelem

Tudom jól, József Attila nem arra írta a "Fortélyos félelem igazgat/ minket s nem csalóka remény", amire most én utalnék vele. Ő a csendőrtollak világát jellemezte így, hiszen hozzáfűzte, "mosolyognak és szavatolnak,/ megírják ki lesz a követ…" Firkálnak róla most is, néhány hónappal az esedékes választások előtt, csak éppen azoknak az arcáról olvasható le ez a "fortélyos félelem", akik a szolga rendszert igyekeznek tovább éltetni. Agresszívek és igyekeznek ma is szorongást gerjeszteni, de éppen ezzel árulják el, hogy érzik, kipottyanhatnak a kormányhatalomból. Szinte hetekkel a döntő nap előtt ez az esély reális. Néhány hete idéztem itt Gáti Károlynak a tengerentúlról küldött üzenetét, hogy fölösleges az eleve lemondó kétség, demokráciában, (és minden jogos keserűség ellenére is abban élünk) csak az urnabontás mondja meg, mit is döntöttek a választók. Az ellenoldal, éppen azért szorít, mert érzi, várhat rá ez a vereség.

A mozi, gyártott feszültségeivel megtanította még a lélektan iránt közömbös nézőt is arra, hogy az arc torzulásaiból sok minden leolvasható. A tévé meg a híradó képeivel mindennél árulkodóbb. Igyekezni lehet leplezni az érzelmeket, a politikust abból faragták, hogy ügyesen ebből éljen, de vannak pillanatok, amikor árulkodnak még a legfegyelmezettebb szándékok is. A közelmúltban, én, mint műkedvelő lélekbúvár, két ízben is ilyen mozzanatot véltem fölfedezni. Egyszer az én világnézetem szemszögéből pozitívat, másodszor az ellenoldal fölfogásából negatívat. A pozitív az volt, amikor Párizsban a sajtó elé állt François Hollande tekintetéből eltűnt a habozás, a tapogatózó államférfi elszántságot mutatott, és el lehetett ezt hinni neki. Fölmérte, itt a pillanat, már nincs helye az "ez is lehet, az is" tépelődésnek, elszántságot kell bizonyítani. A visszhang, a másik tábor reagálása igazolta is ezt a nélkülözhetetlen fordulatot. Az ellenpélda nekünk azonban fontosabb: Orbán Viktor volt, Moszkvában. A rendszerint mosolyt erőltető, a magabiztos politikust mutatni igyekvő férfiú Putyin fölényes kézfogására válaszolva megmerevítette vonásait, feszültséget árult el, mint aki érzi a tét nagyságát. Ez a sebtében rendezett, meglepetésnek szánt találkozó az "utolsó pillanat" képét mutatta. A sietségét, ha ügyesen forgatom, megint jól jöhetek ki belőle, ha nem, akkor sok más egyéb tényezővel dúsítva, rajta is veszthetek. Mert abban nem volt kétség egyetlen pillanatra sem, hogy ez az úgynevezett energia üzlet, a nukleáris alku, durva választási fogás. Jelezte ezt Putyin gépies udvariassági mosolya, de még inkább Orbán nem elrejthetőn megmerevedett arca is.

A pillanat megörökíttetett, az esemény után több ízben is újra meg újra fölbukkant a képernyőkön. Nem az amatőr lélekbúvárok kiszolgálására, inkább, mint információs forrás, mert az a moszkvai kézfogás bármilyen nézőpontból firtatjuk is, tényleg történelmi eseményt rögzített. Akár választást eldöntőt is. Putyin szuperhatalmi szándékait mellőzhetjük is, bár aligha volna igazunk, Orbán viszont biztosan érezte, tudta is, hazárdjátékra vállalkozott. Ha bejön, még nyerhet vele, ha csupán további négy évet, akkor is, ha veszít politikai jövőjét kockáztathatja. Senkit nem kívánok presszionálni, módom sincs rá, de javasolnám, ha a képet csakugyan ismétlik, tessék kissé arra az arcra koncentrálni. Sokat mond! Többet az érdekesnél.

Jelentőségében kisebb, de olyan hangulatú kampány légkörében, amilyenben máris benne vagyunk, az alantasabb beosztottak modora is eligazító. Ők állítólag, mint a furcsa budapesti bírósági ítélet elhitetni óhajtotta, csupán a fölülről szájukba rágott tézisek továbbadói, a valóságban persze nem így van, mert a következmények egzisztenciális létüket is befolyásolhatják. Képviselői mandátum elvesztése, ellenzéki életstílus fölvétele, akkor is, ha modortalanabb, agresszívabb lesz a korábbinál is, nem pontosan ugyanaz, mint a keresztapa-rendszer előnyeit élvezni. Ha netán kisebb veszteséggel jár is, fenyegető változást helyez kilátásba. Alkalmak elvesztése zsugorításra kényszeríthet. A tét, következésképpen azon az oldalon sokkal nagyobb, akkor is, ha a baloldalon sem jelentéktelen. Ott a valóságban több, sokkal több, nem is annyira az egyénre, inkább az országra nézve. Nem véletlenül hangoztatja a ma demokratikus ellenzéke, hogy győzelme esetén is pokolian gyötrelmes, mondhatni emberfölötti kötelezettségek hárulnak majd az új felelősökre, mindenek előtt a szétdúlt, lerombolt alkotmányos rendszert kell helyreállítani. Ezen múlik a gazdasági talpra állás is.

De a torz rezsim fölszámolása azoknak a nagyobb veszélytényező, akik kotródni kényszerülhetnek. A hazug alaptörvény helyén a hiteles demokrácia meghonosítása mindent kihúzhat a talpuk alól. Jó, nem mindent, mert a demokraták "gyöngesége" abban van, hogy nem vetemednek hasonló gazságokra, az ő szabályrendszerük az esélyegyenlőségre épül. Viszont pontosan azért, mert a vesztesek számukra alapvetően fontosakat veszíthetnek el, páni rémületben élnek. Nem elég csak Orbán moszkvai arcát figyelni. Tessék nagyító alá venni azoknak az eltorzult tekintetét is, akik eddig azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha magabiztosan vinnék a szót. Egyszerre elborultak, mintha a legszomorúbbtól tartanának.
Mellesleg megérdemlik.