Heti abszurd: Kövér a Nap

Publikálás dátuma
2019.05.19. 11:53

Fotó: Kisbenedek Attila /AFP
Kövér a Nap, szórja a sugarakat. Ahol Kövér László megjelenik, ott újságíró tolla nem marad szárazon. Kedden például Siófokon járt a bajszos házelnök, lakossági fórumon igazította el a megjelenteket a közelgő választás előtt. Az MTI szerint a következőket mondta: „egy friss felmérés szerint Németországban az emberek 31 százaléka a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, de 32 százalék már a klímaváltozást, ami a »független és pártatlan« média agymosó hatása miatt van”. Abcúg klímaváltozás! Tudjuk, hogy Soros áll mögötted! A Soros meg ugye, tuggyukki. Ha hinni lehet az MTI híradásának (már ez is olyan hezitálósan hangzik, hát miért ne hihetnénk neki, szokott ő nekünk hazudni?), akkor meg kell állapítanunk, hogy a házelnök a sajtót teszi felelőssé azért, amiért az embereket foglalkoztatja a klímaváltozás. Ha nem volna a sajtó, akkor az emberek magasról tennének a globális felmelegedésre, rongálnák tovább a környezetet napestig, hadd fogyjon az ivóvíz, pusztuljanak az esőerdők, olvadjanak a jéghegyek. Mondjuk, megbeszélhette volna ezt előtte a környezet problémái iránt igen fogékony Áder Jánossal is. Vagy konzultálhatott volna a témáról egy jegesmedvével, mely állat a kihalás szélére sodródott. Nyilván a Kövér által gúnyosan, idézőjelben említett „független és pártatlan” sajtó sugallta neki, hogy ő egy ideje kihalófélben van. És ha egy jegesmedve a fejébe vette, hogy kihal, akkor beszélhet neki az ember. Mondhatja neki, hogy ne foglalkozzon ilyen hülyeségekkel, tessék inkább a migrációra koncentrálni. Azt, hogy olvadnak a jéghegyek, ő csak úgy érzi. Már azt hittük, ennyi van ebben a történetben, vagyis, hogy Kövér mondott valami baromságot, az MTI megírta, szólásszabadság van, vagy mi a szösz. Csakhogy kiderült a turpisság: Moszkvában nem Mercedeseket osztogatnak, hanem Zsigulikat fosztogatnak. Merthogy Kövér nem azt mondta Siófokon, amit az MTI szerint mondott, hanem valami mást. Legalábbis, ha hinni lehet Kövérnek. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa furakodott a házelnök közelébe egy mikrofonnal a kezében – szokott ő ilyen kis színeseket csinálni a parlamentben is –, és megkérdezte Kövért: tényleg úgy gondolja, hogy a sajtó mosta bele az emberek agyába a klímaváltozást? Kövér kegyes volt a kérdezőhöz, és elmondta neki, hogy szerinte a klímaváltozás „komoly probléma”. És tényleg, egy nappal később, szerdán este, az MTI már javította is a hírt: őt is foglalkoztatja a klímaváltozás (mármint Kövér Lászlót – a szerk.), és aggódik gyermekei és leendő unokái jövőjéért. Tudja – tette hozzá –, hogy óriásiak a problémák, és ebben nincs is vita… Ellentétben a bevándorlás kérdésével – jegyezte meg. Mint mondta, ennek azért van hatása, mert egy friss felmérés szerint Németországban az emberek 31 százaléka a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, de 32 százalék már a klímaváltozást. Tehát, ha az ember mindennap találkozik a nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív média agymosó hatásával, akkor természetesen egy idő után maga is másképp látja a világot, mint ahogy annak előtte. Kövér László szerint a klímaváltozás annak ellenére fontos probléma, hogy a sajtó ezt sugallja az agymosott embereknek. Ezek után mit is üzenhetnénk az utolsó jegesmedvének? Talán csak annyit, hogy mielőtt kihalna, kapcsolja le a villanyt.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Világcsúcs az Everesten

Publikálás dátuma
2019.05.19. 09:26

Feljutni a világ tetejére – egy hegymászónak életre szóló élmény, egy serpának csupán újabb munkanap. A nepáli Kami Rita már huszonharmadszor járt a Mount Everesten, ami új rekord. A himalájai túrázás tömegsporttá vált, és ennek megvan az árnyoldala. Az alaptáborokat ellepte a szemét, holttestek bukkannak ki az olvadó hó alól.
Kami Rita 49 éves hegyi vezető május 15-én, szerdán, helyi idő szerint reggel nyolc előtt tíz perccel ért ismét a csúcsra. Ezzel megdöntötte saját világrekordját: nála többször senki sem kapaszkodott fel a 8848 méteres tengerszint feletti magasságra. „Nem azért megyek, hogy rekordokat állítsak fel. Dolgozom. Sokáig nem is tudtam, hogy nyilvántartják, ki hányszor járt odafenn” – mondta a férfi, mielőtt útnak indult. Ezúttal nem külföldiekkel mászott, hanem hét helyi kollégájával: drótköteleket húztak ki, létrákat helyeztek el, vagyis az utat készítették elő az utánuk következőknek. A főszezon hivatalosan az előző nap kezdődött, lassan megindul a turisták áradata.

Serpák főszerepben

A csúcsok csúcstartója először 24 esztendős korában, 1994-ben kísért föl hegymászókat az Everestre, az­óta szinte minden évben megjárta az utat. Ez a szakma családi hagyomány náluk, az apa az elsők között cserélte a jakpásztorkodást a modern idők jövedelmezőbb kenyérkereső foglalkozására, a hegymászók kalau­zolására a múlt században. A bátyja 17 alkalommal volt odafenn a Csomolungmán. Férfi rokonai között inkább az számít különcnek, aki még egyszer sem vitt föl senkit. Kami megfordult már a hegység más híres nyolcezres magaslatain is. Listáján szerepel a K2 (8611 méter), a Cso Oju (8188 m), a Manaszlu (8163 m) és a Lhoce (8516 m). A közösségi médiában özönlöttek a gratulációk a nepáli férfinak. Kivételes alkalom, hogy egy serpáé a főszerep – a Himalája „meghódítása” rendszerint nem róluk szól, pedig nélkülük a külföldiek aligha mernének nekivágni (vagy ha mégis, annak nem lenne jó vége). Edmund Hillary és Tendzing Norgaj első sikeres kísérlete (1953) óta a csúcsmászás idegenforgalmi iparággá fejlődött a hegyi országban. A bennszülött hegyi vezetők és teherhordók, ahogy a hőskorban, manapság is nélkülözhetetlenek: ők ismerik az utat, ők tudnak reagálni a váratlan helyzetekre, és ezen a magasságon, a ritka levegőben rendszerint csak ők bírják el a felszerelést. Aligha kérdéses, hogy sportértékben az övék a legkomolyabb teljesítmény. A Csomolungma tehát divatba jött. Hillaryék óta több mint ötezren büszkélkedhettek el azzal, hogy feljutottak a bolygó legmagasabb hegycsúcsára. A szezon márciusban kezdődik, de a csúcskísérletek ideje most, májusban jön el, ilyenkor okozza az időjárás a legkevesebb meglepetést. Az idén a nepáli oldalon 378 engedélyt állítottak ki a hatóságok, darabját 9000 euróért (csaknem 3 millió forint). Bizony, nem olcsó mulatság. A túloldalról, Tibet felől – az a nehezebbik út – további 140 mászó próbálkozhat, mi­után a kínai hatóságok az év elején jelentősen korlátozták az engedélyek számát. Ehhez jönnek még a hegyi vezetők, így ha az időjárás nem tesz keresztbe, megdőlhet a tavalyi rekord, amikor is 807 ember jutott fel az Everestre.

Holtak hava

Ám az igazi tömeget az alacsonyabban fekvő, úgynevezett alaptáborok vonzzák. Ezek azért kedvelt célpontok, mert nemcsak képzett alpinisták, hanem egyszerű kalandvágyó turisták is eljuthatnak odáig. Egy jól sikerült szelfi reményében egyre többen vágnak neki a kalandnak, ebben az évtizedben már tízezrek merészkedtek fel valameddig a hegyoldalban. Magyar utazásszervezők is kínálnak ilyen utakat; akad köztük, aki jetinézést is feltüntet a programban. A himalájai hegymászás tömegsport lett, bírálói szerint öncélú szórakozás, ami környezeti károkat okoz. Még a huszonegyedik században, a legmodernebb felszerelésekkel sem veszélytelen a vállalkozás. Tavaly négyen haltak meg, két külföldi és két serpa. Öt évvel ezelőtt harmincöten vesztek oda az alázúduló hóban. Az 1950-es évek óta legkevesebb háromszázan vesztették életüket a csúcs felé tartva. Úgy becsülik, a holttestek kétharmada azóta is a hótakaró alatt lehet. A felmelegedés miatt olvadnak a gleccserek, sorra bukkannak fel a holttestek a jég alól. Általában az utóbbi évek áldozatai kerülnek elő. Nem kis feladat lehozni őket a hegyről. A hatóságok és a profik illő tisztelettel bánnak a maradványokkal, viszont előfordul, hogy a beléjük botló turisták lefotózzák a holttesteket, és képeiket kegyeletsértő módon az interneten posztolják. A tömegessé váló turizmus másik kellemetlen következménye, hogy a Himalája legnépszerűbb útvonalait ellepte a szemét. Csakhogy ezen a terepen nem olyan egyszerű összeszedni a hulladékot, mint egy városi parkban (ott sem mindig sikerül). A gyalogos szemétszállítás veszélyes, az alattomos hasadékok között nehéz teherrel kellene visszatérniük – ki másnak, mint a helyi munkaerőknek. A 2014-15-ös lavinakatasztrófák idején a túlélők mindenüket hátrahagyva menekültek a 6400 méteres magasságban fekvő, úgynevezett 2-es táborból. Sátrak, hegymászóeszközök, oxigénpalackok, mobil konyhák és vécék maradtak utánuk a bázison. A rekorder Kami Rita maga is ott volt a szerencsétlenség idején, de épségben lejutott, és folytatta munkáját.

Szemétdomb a Himalájában

A nepáli hatóságok két éve úgy próbálták eltüntetni a szemétdombot, hogy speciális, 80 kilogramm teherbírású szemeteszsákokat küldtek fel a hegymászókkal, kísérőikkel és a hordárokkal. A szeméttel teli zsákokat helikopterrel vitték le az alaptáborba. Merthogy helikopterek amúgy is járnak fel, újabban a levegőből dobják le a mászóköteleket a csúcs felé tartó alpinistáknak, visszafelé pedig az akció idején kukásként üzemeltek. Akadt külföldi idegenforgalmi vállalkozó, aki kilónként 2 dollár jutalmat adott a gyűjtőhelyre lehozott szemétért. Túloldalt a kínaiak tavaly három hulladékgyűjtő akciót is szerveztek, és a Xinhua hírügynökség beszámolója szerint 8 tonnányi szemetet hoztak le a Himalájából. Mégsem lehettek maradéktalanul elégedettek az eredménnyel, mert ezek után új tábort nyitottak, két kilométerre a régitől, hogy a vendégeknek ne kelljen illúzióromboló kupacokon átgázolniuk. A 4980 méteren fekvő, lélegzetelállító Rongpu kolostor fölötti terület bejárására ezentúl a környezet védelmében jóval kevesebben kapnak engedélyt, mint ahányan a korábbi években. A nepáli oldalon áprilisban rendeztek tavaszi nagytakarítást, három tonna szeméttől szabadították meg a hegyoldalt.

A két első

Edmund Hillary nevére mindenki emlékszik. Hát a vele tartó nepáli serpáéra? Tendzing Norgaj (1914–86) igazából a Csomolungma tibeti oldaláról származott, de ezt élete végéig jobbnak látta elhallgatni a terület kínai megszállása miatt. Apja jakpásztor volt. Nem jegyezték fel pontos születési dátumát. Abban sem voltak biztosak, hogy hányadik gyerek a családban, talán a tizenegyedik lehetett. A harmincas évektől vett részt Everest-expedíciókban, eleinte teherhordóként. Végül hetedik nekifutásra, új-zélandi társával 1953. május 29-én érte el a Föld legmagasabb pontját. Ennek tiszteletére május 29-ét választotta születésnapjának. Amikor az újságírók azt firtatták, hogy kettejük közül ki lépett először a 8848 méter magas csúcsra, nagyvonalúan Hillaryt nevezte meg. Serpadinasztiát alapított, a fia és az unokája is meghódította a Mount Everestet. A hegyvidék buddhista lakói közül sokan isteni reinkarnációként kezdték tisztelni. A Time magazin a 20. század száz legnagyobb hatású embere közé választotta.

807 ember mászta meg a Mount Everestet tavaly, 563 Nepál, 244 Tibet felől. 2019-ben ez a rekord is megdőlhet.

Játék az élet a halál után

Publikálás dátuma
2019.05.12. 15:25

Napi 9-10 ezer forintot lehet keresni filmipari statisztálással: a 12 órás munka azonban még akkor sem hétköznapi terhelés, ha úri közönséget kell alakítani a Parlament összes termeiben. Számukra a napsütés és a sötétség, a hideg és a meleg, a szél és szélcsend egyaránt ádáz ellenség lehet. Nem beszélve az orkokról és a forgatókönyvírókról, akik bármikor „meghalasztatják” egy sártenger közepén.
Vértet nem vett, csak szakadt gúnyát, bocskorból vékonyat. Alá zokni négy pár jutott, s két-két zacskó, és speciális lábmelegítő tapasz: a háborúsághoz kellenek a praktikák, nyirkos nap lesz a csatatéren. A lakókocsinál hozzáértő kezek karmazsinnal „karmoltak” mély sebeket az arcára. Ezekből a vágásokból, sejthette, a rút középkorban aligha lesz felépülés. Kérdőn nézett az asszisztensre. „Te ma csúnyán meghalsz, Pistikém!” – felelt eltorzított hangon az amúgy tündéri segéderő. István aznap bruttó tizenkét órát töltött kardcsörtetésben. Hamar elesett, de az odavezető út sem volt tinédzserregény. Egy széles árkon bukdácsoltak át többször is, körülötte lovak ziháltak, a mínusz négyfokos talajt vastag sárréteggé változtatva. Hősünket kíméletlenül levágták. De fájdalom, volt élet a halál után: órákig feküdt mozdulatlanul, századmagával a földön. Megőrizve lélekjelenlétét, a tömeges haláltusában maga alá ejtette a pajzsát, így azon időzött, miután a segédrendezőtől jó párszor elhangzott: back­ground action! Háttérmozgás. A statiszták erre a jelre kezdik a munkát a setben, a kamera számára berendezett jelenet beállításában. Istvánnak a halottjátszás nem volt éppen élete fényjátéka, és a halál utáni idült megfázás sem kellemes emlék, mégis mindmáig imádja, amit csinál. „Filmipari statiszta, ez a hivatalos megnevezés” – meséli notesze fölött, amiben két éve naplózza a munkáit. A kém című filmmel kezdődött minden, Melissa McCarthyval, Jason Stathammel és Jude Law-val – azonban mégis csak a testvére szerepelt a magyar fővárosban 2014-ben forgatott filmben. Elment ő is a castingra, de nem válogatták be. Két évvel később azonban kapott egy telefont.  „Megkérdezték, statisztálok-e még, én meg rávágtam, hogy persze.” Az Alienist című pszichothriller-sorozat második évadjába került, harminc napot kapott a filmben. Ez jelentős igénybevétel egy gyakorlott háttérművész életében is. Az 1896-ban játszódó történetben egy sorozatgyilkos utáni nyomozás filmes munkálatait figyelhette, a sorozat első epizódját jobbára Rákospalotán forgatták. Abban az évben összesen 15 filmben statisztált, a Casablancát jegyző Kertész Mihályról szóló Curtiz című tévéfilmben, a Barátok köztben, Nemes Jeles László Napszálltájában, a Tóth Jánosban Mucsi Zoltánnal, az említett „halálosan nehéz menetben”, a Last Kingdomban, és A tanárban Nagy Ervinnel, Für Anikóval. Ez a szerep egy kicsivel volt mozgalmasabb a halálnál, de az irgalmasrendi kórház legalább nem egy fagyos, rideg csatatér volt, mint amilyen a levágott katonák hátteréül szolgáló Szomor közeli sztyeppe. „Agyvérzéses beteget játszottam, tolókocsiban ültem. Éppen a bénulást gyakoroltam, a lebiggyedt ajkakat, az üveges tekintetet, amikor Für Anikót hallottam hangosan kacagni. Odajött hozzám, kedves volt, elbeszélgettünk a feladatomról” – emlékszik a szívmelengető pillanatokra István. Ugyan­ilyen nagy élmény volt számára, amikor Pirog Gábor ült mellé az 1600-as évek maszkulin Virginiájába kalauzoló Jamestown sorozat 3. évadának a forgatásán. A világhírű kaszkadőr még közös fotót is készített vele, amit aztán el is kért e-mailben. Csonka Andrással a Holnap taliban várakozott, hogy bejussanak a díszletbe, az időt sztorizással töltötték ki. A multik unalmas világából érkező, könyvelőnek, katonának, fiatalúrnak egyaránt eladható 38 éves fiatalember ekkor már hat magyar castingügynökség adatbázisában szerepelt, volt mesélnivalója.

Egy tánc Latinovits mögött

A statisztaélet kemény világ. Akár a filmeseké, vándorélet, napi 12–16 óra munka, gyakran éjjel is. Busz veszi föl őket is, a forgatás helyszínén a „tartózkodóba” mennek, ahol a jelenetükre várhatnak. Ügyelő gondoskodik róluk, s arról, hogy a kellő pillanatban az öltöztetők, sminkesek, fodrászok elé kerüljenek, majd akár többórányi várakozás után a setbe, vagyis a díszletbe, a kamera látószögébe. „Elhivatottság, alázat, önfegyelem, tolerancia, kitartás, ápoltság” – majd’ ötven év tapasztalatával sorolja a háttérművészet kívánalmait Mészáros László. Társastáncosként került filmbe először, s nem is akárkivel: Latinovits Zoltán Miska főpincérje mögött lejtett fehér szmokingban a Szinetár Miklós rendezte 1971-es Csárdáskirálynőben. A műsorvezetőként is dolgozó férfi azután lett „hivatásos” háttérművész, hogy nyugállományba vonult. Ez több kollégájára igaz. Bíró Györgyi egykori titkárságvezetőként, kutatóorvos vejétől, egy plakátról kapott hírt az Evita 1996-os forgatásáról. Az egyik legjelentősebb Magyarországon, Ma­­donna főszereplésével forgatott nemzetközi sikerű film több ezer statisztának adott feladatot. „Selyemkosztümben álltunk a Hősök terén, aztán le kellett venni a kabátot: majdnem szétfagytam. Másnap rendesen aláöltöztem, úgy néztem ki, akár egy Michelin-baba” – emlékszik Györgyi. Az Andy Vajna által magyar helyszínekre hozott forgatás miatt szabadságot vett ki. Beleszeretett a filmezésbe. Egy idő után azt vette észre, hogy ha nem hívják, elvonási tünetei vannak. Így érez Várhegyi Sándor is, akit a válság évei közben, 2010-ben éppen nem kötött szerződés egy multihoz sem (egyiknél vezető volt). Fia Ken Follett Katedrálisának első részében forgatott, a másodikban neki is jutott szerep. És a tapasztalat is megjött: naptej nélkül lehet a perzselő napon állni, de nem érdemes. Tapasztalt statisztahölgyek egy kosztümös film rakott szoknyái alatt teljesen váratlan dolgokat is tartanak: ollót, cérnát, vizet, müzliszeletet. Bear Grylls is beájulna egy ilyen túlélő-felkészültségtől.  

Érdekes statiszták

„Statiszta nélkül nincs film” – így összegzi munkájukat Dóka Tamás, aki tíz éve statisztál. A Vajna-karakterrel rendelkező, ősz szakállas férfi az ötletadója-lelke annak a már félszáz fős közösségnek, amelynek a tagjai négy éve fűzték szorosabbra a kapcsolatukat. Nem „megélhetési statiszták” (önmagában ezzel sincs gond, a mintegy 3-4 nagyobb és a 10-15 kisebb, tévé- és reklámfilmes munkára szerveződő ügynökség adatbázisában több tízezer ember lehet), hanem a szakmájuknak élő háttérművészek. Közös programokat terveznek, segítik egymást a forgatásokon. A csoport az év elején kezdeményezett találkozót az ügynökségekkel, hogy egyeztessék az érdekeiket a maguk és a rugalmas, korrekt gyártás érdekében. Egyebek között szeretnék elérni, hogy minden megbízó cégnél általános legyen a napi 9-10 ezer forintos díjazás; hogy az olykor többórás napi utazás is a munkaidő része legyen, és hogy a kifizetés határideje és a túlóra-elszámolás se okozzon gondot. A munkakörülmények, az ellátás változó: a gyártók eltérő minőségben és felfogásban biztosítják a cateringet, amit gyakran a lehetőségek is meghatároznak: Budapest egyik-másik belvárosi kerületébe például nehéz megfelelő számú stábautónak behajtási engedélyt szerezni, így a filmgyártó cégek is szorított helyzetben vannak a tartózkodók kialakításakor. A statiszták elvárásai és a nagyobb castingügynökségek gyakorlata általában teljes összhangban vannak: mindannyian azon dolgoznak, hogy a produkciók kiszolgálása professzionális legyen. Ezt mondta Banner Szűcs Loránd senior casting director, a Banner Casting Ügynökség tulajdonosa, aki 1991 óta dolgozik a filmszakmában. Ausztráliai tanulmányok után 2005-ben tért haza, majd öt évvel később határozta el, ügynökséget alapít. A gyártáshoz jól igazodó új struktúrát akart létrehozni, amelyet filmrendezőként maga is szívesen alkalmazott. „Casting direktorként már a forgatókönyv fázisában bekapcsolódunk a film előkészítésébe. Hosszasan beszélgetünk a rendezővel, elmegyünk a helyszínekre, hogy pontosan lássuk, milyennek kell lenni a varsói gettó hentesének vagy egy konflison ülő férfinak. Ezután nézünk bele az adatbázisba, miközben persze azonnal lehetnek ötleteink egy szereplőre.” A Banner legutóbbi sikerei között tudhatja az Aranyélet három évadának szereplőválogatását és a statiszták biztosítását, de az UEFA-imázsfilmben is az ő munkájuk nyomán jelennek meg a felhevült szurkolók, testsminkkel gazdagon – ahogy kell.

Európai Hollywood – így emlegeti a világ a kelet-közép-európai országokat, és benne Magyarországot az elmúlt 10-12 év fejlődése, és ennek hátterében a térség egyik legvonzóbb adó-visszatérítési rendszere, valamint a Magyar Filmalap működése nyomán. Rengeteg nemzetközi film készül, világsztárok jönnek-mennek Budapesten. Banner Szűcs Loránd azt mondja: ahogy egyre népszerűbb forgatási helyszín lett Magyarország, úgy ismerte fel a szakma a filmesszakember-képzés fontosságát.

Willis és Ford is így kezdte

 Számos világsztár kezdte a pályáját statisztaként. Kevesen tudják, de a Star Wars-filmek Han Solo kapitánya, Harrison Ford 1970-ben tűnt fel először a vásznon, letartóztatott diák és reptéri munkás volt Antonioni legendás Zabriskie Pointjában. Bruce Willis sem mindig volt a Die Hard elnyűhetetlen zsaruja (az ötödik részben Magyarországon füstölgött a stukkere), Az ítélet című 1982-es Lumet-film bírósági jelenetében Paul Newman mögött ült a háttérben, szerény gázsiért. Sylvester Stallone Woody Allen Banánköztársaságában kezdte bűnözőként. A hazai művészek közül Hámori Gabriella és a színész-rendező Lukáts Andor is statisztaként kezdte.

Szerző
Témák
statiszták