Hiába költött a kormány százmilliárdokat katonai fejlesztésre, csak álom marad az önvédelem

Javítanak a magyar véderő állapotán az elmúlt hónapok katonai beszerzései, ám ettől még a magyar haderő messze nem éri el a kormánypolitikusok által emlegetett „régiós nagyhatalmi” szintet.

Nagyotmondási versenybe bocsátkozott a kormány haderőreform kapcsán: a miniszterelnöki beszédek visszatérő eleme, hogy a jelenleg zajló hadászati reform eredményeképpen Magyarország önállóan, pláne NATO segítség nélkül is ellent tud állni egy külső támadásnak. Ennél óvatosabban fogalmazott a nemrég leváltott honvédelmi miniszter Simicskó István, aki 2017-ben azzal indította el a magyar haderőreform Zrínyi 2026 programot, hogy a végére Közép Európa „legmeghatározóbb” hadserege lehet majd a magyar.

Hadászati szakértők szerint ez inkább csak a saját tábornak szóló, rendpárti ihletésű politikai üzenetek, amit legjobb esetben is csak megszorító értelemmel lehet idézni. Így Orbán Viktor minap, a Figyelő kormánylapnak adott interjújában megpendítette, hogy Magyarország a NATO segítségtől függetlenül is ellenállni képes magyar haderőt fejleszt. Ez a biztonsági szakma nyelvére lefordítva nagyjából annyit jelent, hogy Magyarország külső támadás esetén az első NATO-segítségnyújtásig úgy-ahogy ellent tudjon állni a támadásnak.

Ugyanakkor az már egyértelműen politikusi légvár, hogy az ország NATO szövetségi rendszere nélkül is meg tudná védeni az országot: Magyarország zömében síkvidéki, teljesen nyitott terület, így önmagában a most beszerzett fegyverzet, illetve a tervek szerint 2026-ig bő harmadával kibővülő honvédségi létszám többszöröse sem lenne elegendő, hogy hosszabb ideig ellenálljon egy elhúzódó, támadó műveletnek. Ráadásul a magyar hadsereg fejlesztésével sem ugrik ki a régióból, mivel az ukrajnai orosz agresszió nyomán időközben a többi térségi szomszéd is erőteljes hadseregfejlesztésbe fogott.

Szerencsére még jó darabig nem lehet arra szükség, hogy a magyar haderőt tényegesen egy területvédő háborúba bevessék: a térségben középtávon nincsenek olyan katonai forgatókönyvek, amelyek szerint egy hagyományos, területvédő államközi konfliktus kirobbanásával kellene számolni. Magyarországot zömében NATO tagállamok veszik körül, illetve a nem NATO tag szomszédok – Ukrajna, Szerbia – is a nyugati szövetségi rendszer felé tartanak, így partnerségi szerződést kötöttek a NATO-val. Ugyanakkor a dél-ukrajnai orosz agresszió is azt mutatta, hogy a határ menti NATO tagállamok az eddigieknél erősebb haderőt állítsanak fel, ami elveheti az orosz fél kedvét a hasonló, hibrid háborús akciótól.

Ugyanakkor a fegyverbeszerzések kritikusai szerint a beszerzések körüli kormányzati titkolózás miatt azt sem tudja a nagyközönség megítélni, hogy ténylegesen milyen elgondolás szerint történnek ezek a beszerzések, ahogyan arról is csak jobbára találgatásra vagyunk utalva, hogy az egyes fegyverrendszerek hogyan illeszkednek be a közös NATO hadviselés rendszerébe? Így a legtöbb újonnan beszerzett nagy értékű harci járműnél ma sem tudni, hogy milyen kiszolgálói, háttérrel, kiképzői bázissal fognak üzemelni. Arról nem is beszélve, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával lebonyolított százmilliárdos hadi beszerzések kapcsán rendre felmerül a kormányzati korrupció sanda gyanúja.

A mostani haderőreform kritikusai szerint elve az sem volt soha sem letisztázva, hogy voltaképpen milyen hadsereget kellene felépíteni.

Így az egyik megközelítés szerint Magyarország lényegében a NATO szövetségi rendszerén belül kellene fejlesztenie magát, azaz: a külföldi, expedíciós műveletek támogatása mellett az eredeti NATO-felajánlások – többek között a biológiai és vegyi fegyverek elleni védekezésben, a NATO közös felderítő rendszerének tervezésében és fejlesztésében, a légi utántöltési kapacitás megteremtésében – kellene fejleszteni. Ezzel szemben az utóbbi években, az orosz agresszió miatt is egyre inkább az országvédelem került az előtérbe, ezzel párhuzamosan a Trump-adminisztráció kifejezett szándéka is volt, hogy a NATO tagállamok ne „potyautasai” legyenek a védelmi rendszernek, hanem a jelenleginél erősebb saját hadseregeket állítsanak fel.

A beszerzések támogatói szerint viszont a most beszerzett eszközök – függetlenül attól, hogy milyen körülmények között történnek a fegyvervásárlások - a most beszerzett, több száz milliárd forintnyi – a pontos adatok nem nyilvánosak – fegyverek valóban XXI. századi, modern fegyverzetek, illetve sokoldalúan bevethető harci járművek, amivel a honvédség részint a honvédség törleszt a rendszerváltozás óta maga előtt görgetett modernizációs adósságaiból, másfelől egy füst alatt a magyar honvédség most leválik a zömében még a Magyar Néphadseregből megörökölt, orosz haditechnikáról. A beszerzett eszközök- például a helikopterek - egy része multifunkciós, azaz a katonai célok mellett békeidőben katasztrófavédelmi, logisztikai feladatok ellátására is szolgálnak.

Leginkább a tankvásárlást vitatják

A legtöbb szakmai-politikai vita a szintén ismeretlen vételárért történt német tankvásárlásokat övezik. Mint ismeretes, Benkő Tibor honvédelmi miniszter ugyanis arról állapodott meg december közepén Frank Haun KMW-vezérigazgatóval, hogy Magyarország 44 új Leopard 2A7 és 12 használt Leopard 2A4, valamint 24 PzH-2000 önjáró löveget vásárolt. Önmagában a magyar tankhaderő fejlesztése annyiban furcsán hat, hogy ha végül mind az 56 tankot is hadrendbe állítják – lecserélve ezzel a szovjet T-72-eseket- az is önmagában vajmi kevés lenne a magyar síkvidék védelmére.

Nem véletlen, hogy a tankbeszerzések kapcsán felmerült, hogy a beszerzésnek inkább politikai oka volt, konkrétan az Orbán-kormányzat a német nagyiparnak adott megrendeléssel „vásárolta meg” a kormány, illetve a paksi bővítés iránt megértőbb német hozzáállást. Ugyanakkor szakmai berkekből hallottunk olyan vélekedést is, hogy a magyar nehézpáncélos erő fejlesztése beleilleszkedhet majd a NATO elképzeléseibe is. A donyecki -medencében kirobbant ukrán háború egyik komoly tanulsága volt, ahogy az orosz oldalról az orosz tüzérség órák alatt felmorzsolta a határ menti ukrán alakulatokat, aminek csak egy megfelelő mennyiségű harckocsival rendelkező erő állhatott volna ellent. Így felmerült az orosz nyomulás határterületein egy hangsúlyos nehézpáncélos NATO jelenlét szükségessége, amit egy rotációban működő, egymást váltó lengyel-amerikai-magyar alakulatok láthatnak el.

Ami biztos: a megvásárolt 44 új és 12 használt Leopard gyakorlatilag az EU harckocsiipar csúcsa, XXI. századi high-tech hadigépek. A 12 használt tank megvásárlásának a magyarázata ebben az összefüggésben az lehet, hogy a magyar katonák ne a méregdrága vadonatúj gépeken gyakorolják be az új haditechnika alkalmazását, ugyanakkor később a 12 használt jármű is felhozható a vadonatúj high-tech elektronikával ellátott gépek szintjére. A hetven tonnás, NATO-kompatibilis 120 milliméteres lövedékkel tüzelő, egy tankolással 450 kilométert megtevő óriásgép a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselésben – nem állami, hanem különféle diverzáns alakulatok elleni fellépésnél – alkalmazhatók, így nem véletlen, hogy a fegyverrendszer a „tűzkeresztségén” az afganisztáni majd iraki hadszíntéren esett át.

A nehézpáncélos fejlesztés kiegészítése, hogy a honvédség három 80 tonnás, Leopard-2-es vázra szerelt „Leguan” hídvető harckocsit és három „Wisent2-es, 32 tonna megemelésére alkalmas toronydaruval és bulldózerrel szerelt műszaki harcjárművet is vett a honvédség – ez utóbbi a szintén német FlensburgerFahrzeugbau fejlesztése.

Orbán sem bírt ellenállni a „nem kormánygépeknek”

A ködös, eltitkolt katonai beszerzések iskolapéldája lehet a gyakran kormánygépnek is használt két darab francia-német Airbus A-319 illetve a francia, Dassault Falcon 7X gép beszerzése, ez utóbbiról a sajtónak kellett utólag kinyomoznia, hogy abból kettőt is vett a honvédelem, ráadásul az egyik Falcont polgári lasjtromszámmal regisztrálták Magyarországon. A polgári lasjtromszám leginkább arra jó, ha a gépet használó miniszterelnök – legutóbb ilyennel utazott Brazíliába JairBolsonaro beiktatására – katonai géphez képest jóval kisebb feltűnéssel tud utazni vele. Bár a régi, szovjet An-26-os – katonai szlengben: Ancsa - gépet leváltó Airbusokat előszeretettel használják kormánygépként, tény, hogy a gépeket időközben már csapatszállításra is bevetették külföldi műveleti területen. A gépek jellemzően harci háttér-támogató logisztikai feladatokat látnak el, így kiépült, betonos leszállópályára tudnak leereszkedni, illetve ejtőernyős desszantos bevetésekre nem alkalmasak.