hulladék;civilek;üldözés;Auróra Klub;

2017-06-30 07:03:00

Hivatalból üldözött civilek

Megbélyegzés, megfélemlítés, gyűlöletkampány, hatósági vegzálás – a Fidesz mindent bevet a kormánnyal kritikus civil szervezetekkel szemben.

Törvényellenesnek tartja a VIII. kerületi Auróra bezáratását a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Az emberi jogi szervezet emlékeztet rá, hogy a nagy erőkkel kivonuló rendőrség semmi bizonyítékot nem talált szervezett bűnözésre, például kábítószer-kereskedelemre, mindössze egy maroknyi fiatalt csekély mennyiségű „fűvel”. (Ahogyan ez szinte bármilyen tetszőleges szórakozóhelyen történt volna.)

A józsefvárosi jegyző arra hivatkozva záratta be a helyet, hogy a rendőrség büntetőeljárásokat indított kábítószer birtoklásának gyanúja miatt. A TASZ szerint a szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló törvény olyan esetekben biztosít lehetőséget ideiglenes bezáratásra, mint a kábítószer-kereskedelem, az emberrablás, az embercsempészet vagy a tiltott prostitúció. Kábítószer tartása esetén azonban nem engedi meg az üzletek bezáratását. Egyebek mellett azért nem, mert a többi felsorolt tényállással szemben a birtoklásnak nincs sértettje – és előfordulása olyan gyakori, hogy ez alapján tetszőleges számú szórakozóhelyre lehetne lakatot tenni.

A TASZ-hoz érkezett jogsegélykérelmekből az is kiderült, hogy a tizenöt előállított fiatal jelentős részének sem a helyszínen a ruházatában, sem a rendőrőrsön lefolytatott motozás során, sem otthonában nem talált kábítószert a rendőrség. A döntés törvényellenes és alkalmas az Aurórát működtető Marom Klub Kft. jó hírnevének megsértésére, hiszen azt a látszatot kelti, hogy az üzemeltető törvényellenesen járt volna el. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzat célja egy vele szemben kritikus hangoknak teret adó kulturális közösség ellehetetlenítése – állítja a TASZ.

Az aurórások közleményben hangsúlyozták, hogy minden lehetséges jogi eszközzel fellépnek az önkormányzat jogsértő határozatai ellen. Az Auróra eddigi működése során, írták, soha, semmilyen jogsértést nem követett el, minden létező hatósági előírásnak megfelelően és a szükséges engedélyek birtokában működött. Az Auróra közösségi házként továbbra is működni fog, megtartja programjait. Az engedélyek visszavonásával ugyanakkor a ház bevételének 80 százalékát jelentő vendéglátást tették tönkre. Az Auróra ezért támogatást kér mindazoktól, akik egyetértenek céljaival és tevékenységével.

Közben beélesedett a nagy hazai és nemzetközi tiltakozást kiváltó civiltörvény is.

Korábbi cikkünkben már jeleztük, hogy miközben a kormány a hatalommal szemben kritikus civileket igyekszik megregulázni, megbélyegez sok más szervezetet, egyebek mellett a súlyos beteg gyerekeket táboroztató Bátor Tábor Alapítványt, de még a Magyar Vöröskeresztet is. A vöröskereszt volt az első fecske, amely a civiltörvény jogfosztó rendelkezéseinek eleget téve kiírta honlapjára, hogy „külföldről támogatott szervezet” – szúrta ki a 444.hu.

A Bátor Tábor a napokban közleményben reagált a törvényi packázásra: „Daganatos beteg gyerekeket fogadunk ingyenesen nemcsak Magyarországról, de Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából is. Büszkék vagyunk erre, és arra is, hogy eddigi eredményeink elismeréseként az Alapítvány programjait külföldről is támogatják.” Több emberi jogi szervezet más stratégiát követ, és polgári engedetlenséget akció keretében bojkottot hirdetett: nem hajlandó magát „külföldről támogatott szervezetként” regisztrálnia magát.

Ellenpélda is akad. A közpénzekkel gazdagon támogatott Civil Összefogás Fórum (CÖF) kormánypárti hévvel dicsekszik a honlapján: „külföldről nem támogatott szervezet”.

Kormányzati poloskaveszély

Pintér Sándornak nincs tudomása arról, hogy az Eötvös Károly Intézet „nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtés alanya” lett volna. Az intézet azt követően fordult a belügyminiszterhez, hogy tavaly nyáron „poloskának látszó tárgyat” találtak a szervezet irodájában. A Majtényi László vezette intézet szerette volna megtudni, hogy a Pintér irányítása alá tartozó szolgálatok végeztek-e megfigyelést náluk. Már csak azért is, mert a fideszes Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke egy interjúban közölte, hogy a titkosszolgálatokhoz fordult, kérve a „Soros-hálózattal együttműködő szervezetek” tevékenységének teljes átvilágítását.

Ha Németh Szilárd nyilvánosan beszél erről, akkor nem lehet szó minősített adatról. Különben bűncselekményt követne el – állapította meg az ügy fejleményeiről tartott tájékoztatóján Majtényi László.

Miután Pintér Sándortól nemleges válasz érkezett, az Eötvös Károly Intézet megkeresi a titkos adatgyűjtés végzésére felhatalmazott többi szervezetet is. Majtényi amúgy abszurdnak tartaná, ha bármelyik állami szervezet titkos ellenőrzést végzett volna az intézetben. Működésük – mondta –, annyira átlátható, mint az irodájukban lévő ablak.

Kérdésünkre, tudomása szerint más civil szervezeteknél is gyanakszanak-e arra, hogy valamelyik titkosszolgálat megfigyeli őket, Majtényi László kitérő választ adott.