CEU;Arthur J. Finkelstein;David Cornstein;

2018-12-03 19:53:58

„Ingerküszöb alatti” a CEU-ügy Amerikának - legyünk őszinték: a gáz fontosabb

Az a szomorú helyzet, hogy az energetikai ügyek a Trump-kormányzat számára sokkal többet nyomnak a latban, mint holmi tanszabadság.

Meglepő volt az a hangnemváltozás, amit David B. Cornstein amerikai nagykövetnél lehetett érzékelni a CEU-ügyben a napokban. Éppen akkor, amikor az egyetem vezetése által megadott határidő lejárt,

Cornstein a Washington Postnak már úgy nyilatkozott: az egyetem vezetésének együtt kellett volna működnie a magyar kormánnyal, a CEU Bécsbe költözése pedig nem a tanszabadságról szól, hanem Orbán Viktor és Soros György személyes ellentétéről, ráadásul az intézmény 1500 hallgatójával nem is mérhető a nagy amerikai állami egyetemekhez.

Mindez azért különös, mert a nagykövet egyik első nyilvános szereplése júniusi kinevezését követően éppen a CEU-n tett látogatás volt, azóta folyamatosan támogatásról biztosította az egyetemet, és reményét fejezte ki, maradhatnak Budapesten. Cornstein még a magyar-amerikai kapcsolatok romlására is figyelmeztetett, ha a CEU-nak mennie kell.

Márpedig a CEU megy – a magyar kormánynak pedig a jelek szerint nem kell különösebb következményektől tartania az Egyesült Államoktól.

A budapesti amerikai nagykövetség nem akarta kommentálni az eseményeket megkeresésünkre, a washingtoni külügyminisztérium is egy mérsékelt hangú közleményt adott ki, ebben csak annyit írtak: az Egyesült Államok kormánya csalódott, hogy nem sikerült megállapodni és a CEU költözését veszteségként fogják fel.

Egy nyolc éven át angolszász területen diplomataként dolgozó forrásunk szerint ezek a megnyilvánulások azt is jelezhetik, hogy „a CEU ügye ingerküszöb alatti” a magyar-amerikai kapcsolatokban most, a Trump-kormányzat elsősorban az energetikai ügyekre és az ukrán-magyar viszonyra összpontosít. Ukrajna – egyelőre amúgy sem haladó – NATO-integrációját továbbra is „blokkolja” a magyar kormány. Energetikai ügyekben viszont egyelőre nem tud a kabinet az amerikai érdekek szerint játszani.

Washingtonban nagyon szeretnék, hogy amerikai cégektől vásároljon Magyarország gázt Romániából és a horvátországi Krk-szigetén üzembe helyezett terminálból vegyen cseppfolyós gázt. Ezt a kormány nem ellenezné, de a román és a horvát belpolitikai problémák miatt egyelőre mindkét üzlet megkötése távolinak tűnik. Mindezt azt jelezheti, hogy a Trump-kormányzatnak tényleg nem fontos a CEU ügye. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy Cornstein egyik tanácsadója Arthur Finkelstein volt 2002-ben, amikor a nagykövet New York számvevőjének pályázott, és a kampányát Donald Trump is támogatta anyagilag. Finkelstein pedig haláláig az Orbán-kormány egyik lobbistája volt Washingtonban.