Szerintem;egészségügy;

2016-12-09 07:27:00

Intelem

Jelentősen enyhítette az elsőfokú ítéletet a Veszprémi Törvényszék annak az onkológus-nőgyógyász főorvosnak az ügyében, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint, súlyos daganatos betegeitől 150 ezer forintot kért olyan műtétek elvégzéséért, amiket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott. Ráadásul pácienseinek a kontroll sem volt ingyenes az állami fenntartású kórházban.”

Dr. Imre József orvos-etikusnak a kollégákhoz intézett intelme szerint (1925) „Az erkölcsi fejlettség és értelmi önállóság bizonyos fokán mindenkinek lelkében tovább fokozódik a kötelesség érzete a felelősség érzetévé, s mindnyájunkban megvan az a tudat, hogy tetteinkért és mulasztásainkért felelősek vagyunk, nemcsak annyiban, hogy valamely kötelességet betöltöttünk, vagy elmulasztottunk-e, hanem azért is, ha embertársaink, vagy a közjó érdekét megkárosítottuk.”

Aki maga és mások érdekét meg szokta gondolni, tetteit meg szokta fontolni és törődik ezek következéseivel, az a maga értelmi képessége arányában tetteinek következményeivel, mások érdekeinek sérelmeivel is előre tisztába szokott lenni. Joggal tételezheti fel, hogy a megsértett érdekek, az okozott kár természete szerint felelőssége fogják őt vonni és kártérítésre, büntetésre ítélni, folytatja Dr. Imre. Hozzátehetnénk: de csak addig, amíg a bűncselekményt elkövető a magyar bírósággal 2016-ban nem találkozik. Ott más az erkölcsi értékek védelmének mértéke.