Irak;Szíria;AP hírügynökség;tömegsírok;

2016-08-31 07:32:00

IS-tömegsírok Szíriában

Tömegsírok tucatjai jelzik az Iszlám Állam brutális országlását Szíriában és Irakban. Az AP hírügynökség hatalmas munkával legalább 72 tömegsír létezését derítette fel, becsléseik alapján legalább ötezer, de akár tizenötezer áldozatot is legyilkolhatott a terrorszervezet a két országban.

Szinte mindenütt találtak tömegsírokat, ahonnan már sikerült kiűzni az Iszlám Állam erőit. "Még csak kísérletet sem tettek, hogy elrejtsék a bűneiket" - mutatott rá Szirvan Dzsalal, az iraki kurdok tömegsírok feltárásában illetékes ügynökségének igazgatója. Mint elmondta, lefejezték, főbe lőtték áldozataikat, voltak, akiket autóval ütöttek el, a legkülönbözőbb gyilkolási módszereket alkalmazták.

Az AP hírügynökség által dokumentált 72 tömegsír közül a legkisebb három holttestet tartalmazott, a legnagyobb tömegsírban akár többezer ember is fekhet. Irakban tizenhat helyet egyelőre nem lehet megközelíteni, túl veszélyes a helyzet ahhoz, hogy megindulhasson a holttestek kiemelése és azonosítása. Az egyik tömegsírban egyetlen törzshöz tartozó többszáz ember fekszik, a dzsihadisták az egész kisebbség megsemmisítését tűzték ki célul.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára augusztus elején, az Iszlám Államnak a jazidi kisebbség elleni fellépését elítélve hangsúlyozta, az IS valószínűleg háborús bűnöket, emberiesség elleni bűntetteket, népirtást követett el etnikai, vallási kisebbségek ellen. Az IS rémtetteit népirtásnak minősítette az Európai Parlament, s az Egyesült Államok is. Az Irak és Szíria területén iszlamista kalifátus felállítását célul tűző terrorszervezet bűnlistája egyre hosszabbra nyúlik. Ahogy egyre több helyről szorítják vissza az IS erőit, az ismertté váló tömegsírok száma úgy gyarapszik.

Az észak-iraki Szindzsár-hegyen, a jazidik által lakott kis falvakban az IS bevonulása után megkezdődött az öldöklés, néhány túlélő nézte végig, ahogy lemészárolt családtagjaikat buldózerekkel temetik tömegsírokba. Két helyen hat tömegsírt tártak fel, több mint száz tetemet tártak fel. Ez az AP szerint csak egy töredéke az Irak és Szíria területén található, feltárásra váró helyeknek.

Raso Kasszim, egy túlélő a hírügynökségnek elmondta, naponta elhajt a tömegsír mellett, ahol két fiának holtteste fekszik. "El akarjuk temetni őket, de egyelőre itt kell maradniuk, jön majd egy bizottság, amely az exhumálásokat végrehajtja" - mondta Kasszim. Két év telt el, már valószínűleg csak csontokat rejtenek a sírok.

Egy másik túlélő, Talal Murat apját, bátyjait, unokatestvéreit gyászolja, a családi farm romjai alatt fekszenek, egyelőre nem biztonságos annyira a helyzet, hogy a család visszatérjen. Talal és családja egy nagybácsi farmján keresett menedéket, Tel Azer város közelében. Azt remélték, hogy elkerüli őket az öldöklés.

Az IS egységei azonban megérkeztek, mindenkit kitereltek az udvarra, s felszólították őket, térjenek át a muszlim hitre, tagadják meg vallásukat. Elkülönítettek mintegy 35 tizenéves lányt, fiatal nőt, őket autókkal elvitték, a 40 férfit sorbaállították, majd a földre fektették. Nagybátyja szólt neki, hogy meneküljön, négyüknek sikerült elfutni, a többieket halomra lőtték.

Műholdas felvételek mutatják ki, hová temethette az Iszlám Állam a a Badush börtön rabjait. A foglyokat 2014 júniusában gyilkolta meg az IS, a megroskadt föld, az autógumik nyoma mutatja, hová temethették a 600 férfit, aki a börtönbe raboskodott.

A Yazda segélyszervezet vett részt a tömegsírok feltérképezésében a Szindzsár-hegyen, a sírok az országút két oldalán találhatók, semmi nem védi őket. Naomi Kikoler, a washingtoni Holocaust Múzeum szakértője nemrégiben járt a térségben. "Világosan bizonyítható, hogy meg akarták semmisíteni a jazidi népet" - mondta a szakértő, aki ugyanakkor rámutatott, szinte semmiféle erőfeszítés nem történt a rémtettek dokumentálására, a tömegsírok biztosítására, hogy a későbbiekben lehetővé váljon a tetemek azonosítása.