Japán tovább küzd az öngyilkossággal

Publikálás dátuma
2019.03.27. 11:00
Aokigahara, az „öngyilkosok erdeje” a Fudzsi vulkán lábánál húzódik
Fotó: BEHROUZ MEHRI / AFP
Még mindig sok fiatal vet véget saját kezével életének. Iskola, család, párkapcsolatok - a jelenség mögött számos tényező állhat.
Az öngyilkosság a vezető halálok a 10 és 14 év közötti gyerekek között Japánban – figyelmeztetett az aggasztó jelenségre a tokiói kormány demográfiai jelentése. A statisztikák szerint 2017-ben az ebben a korosztályban életüket veszítő fiatalok 22,9 százaléka lett öngyilkos, 22,7 százalék rákban, 11,7 százalék balesetben halt meg. A vizsgálatból az nem derült ki, hogy miért vetettek véget életüknek ennyien. A jelenség ugyanakkor nem új keletű. A rendőrség 2016-os évre vonatkozó adataiból kiderül, hogy 2016-ban például 320 általános és -, középiskolás diák lett öngyilkos, de közülük „csak” 116-an az iskolához köthetők ügyek, például rossz jegyek (34) és erőszakoskodás, piszkálás miatt (6). Kérdés ugyanakkor, hogy ezek a vizsgálatok mennyire hitelesek, fel lehet-e pontosan tárni, mi az indítéka egy elkeseredett tinédzsernek? Az oktatási hivatal statisztikái szerint 2015-ben például rekordszámú, több mint 224 ezer „erőszakoskodást” regisztráltak a japán iskolákban, de ez csak a jéghegy csúcsa lehet, hiszen az effajta esetek túlnyomó részére sosem derül fény. Beszédes az is, hogy közben az iskolák 40 százaléka azt jelentette, náluk soha nem fordult elő ilyesmi, ami a gyakorlatban teljesen elképzelhetetlen. Japánban a sok öngyilkosság az egész társadalomban problémát jelent. Még akkor is, ha sikerült visszaszorítani a jelenséget: míg 2003-ban még több mint 34 ezren vetettek véget életüknek önkezükkel, addig 2017-ben már csak valamivel több mint 20 ezren. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Ázsiában Dél-Koreát követően Japánban a legrosszabb a helyzet, minden százezer lakosra 18,5 öngyilkosság jutott (összehasonlításképpen, Magyarországon 19,1). Az elmúlt évek összevetéséből az is kiderült viszont, hogy miközben az idősebb korosztályban javulnak a mutatók, addig a 19 év alatti fiatalok esetében stagnálnak, sőt, még romlanak is. Három évvel ezelőtt a japán kormány programot indított, hogy még jobban visszaszorítsa az öngyilkosságot, a cél a 30 százalékos csökkentés. Ennek részeként például minden iskolába tanácsadót küldenének, megdupláznák az oktatási intézményekben dolgozó szociális munkások számát, a már működő telefonos segélyvonal mellé egy éjjel-nappal elérhető internetes fórumot is biztosítanak, és felvilágosításokat szerveznek, hogyan lehet felismerni az aggasztó jeleket. Arra sincs magyarázat, hogy mi az oka a magas öngyilkossági hajlamnak. Az ENSZ 2019-es úgynevezett boldogság indexe alapján Japán a középmezőnyben van, az 58. Egyes vélemények szerint közrejátszhat a kemény munkakultúra, és hogy sokan szégyenlenek segítséget kérni. Yoshitomo Takahashi öngyilkosságra szakosodott pszichiáter a Japan Times-nak ugyanakkor úgy nyilatkozott, a médiának is megvan a maga felelőssége a problémában. Szerinte például nagyon káros, hogy a média minden évben szeptember elsején, azaz a nyári szünet végén, iskolakezdéskor felhívja a figyelmet arra, hogy ilyenkor megnő az öngyilkosságok száma. Ezen kívül arra figyelmeztetett, a híradások azt a hamis látszatot keltik, hogy az öngyilkosságok mögött legtöbbször az erőszakoskodás, piszkálás áll, holott számos oka lehet annak, hogy egy fiatal idáig jut. A WHO egyébként iránymutató kézikönyvet is készített az újságírók számára arról, hogyan tudósítsanak az öngyilkosságokról. Ebben például arra hívják fel a figyelmet, hogy tartózkodni kell a módszer ismertetésétől, kerülni kell a szenzációhajhász címeket és előadást, valamint lehetőleg meg kell jelölni, hogy hol kaphatnak segítséget a rászorulók.
Szerző

Robbanás volt Stockholmban, többen megsérültek

Publikálás dátuma
2019.03.27. 09:48
A kép egy 2018-as robbanásnál készült
Fotó: Atila Altuntas / AFP
Két ember kórházba került, a rendőrség nyomoz az ügyben.
Legkevesebb öt ember megsérült egy robbanásban Stockholmban szerdán, a kora reggeli órákban. Két ember kórházba került – írja az Euronews. Az eset a svéd főváros nyugati részén történt. A környékbeli épületekben betörtek az ablakok és több autó is megrongálódott. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, a rendőrség még vizsgálja a történteket. Senkit sem vettek őrizetbe.
Szerző

Végét járja a Sophia művelet - az elmúlt négy évben 45 ezer migránst mentettek ki a Földközi-tengerből

Publikálás dátuma
2019.03.27. 09:30
A német Augsburg még tavaly indult útnak a Földközi- tengerre. Küldetése véget ért.
Fotó: Mohssen Assanimoghaddam / AFP/DPA
A tagállamok közötti megállapodás hiánya miatt március 31-én megszűnhet az Európai Unió haditengerészeti művelete, a Sophia, amely 2015-ben indult azzal a céllal, hogy megnehezítse az embercsempészetet és az illegális migrációt a Földközi-tenger déli-középső részén. Pedig tavaly decemberben még élt a remény a folytatásra, az Európai Unió kormány – és államfői tömörítő Európai Tanács március 31-ig hosszabbította meg, és új feladatokkal bővítette a műveletet. Az unió a Sophia keretében ellátja a líbiai parti őrség és haditengerészet kiképzését is, valamint segíti az ENSZ-fegyverembargó érvényesítését a líbiai partokhoz közeli nyílt tengeren. Székhelye Rómában van, olasz parancsnokság alatt működik, de a folytatás kerékkötői is éppen az olaszok. A bevándorlásellenes Liga vezetője, Matteo Salvini belügyminiszter ugyanis megtiltotta, hogy hajók kössenek ki partjaiknál menekültekkel a fedélzeten, valamint Olaszországba eddig 426 migráns érkezett, ami 90 százalékos visszaesés a 2016-os adatokhoz képest, így viszont a művelet szerepe már nem olyan fontos. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója úgy nyilatkozott: reméli, hogy sikerül közös nevezőre jutni a Sophia további működtetése kapcsán, de egyelőre ennek semmi jele nem mutatkozik. A főbiztos ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a művelet befejezése súlyos negatív következményekkel járhat. Valószínűleg a Sophia, ha nem is ezen a néven – amit egyébként egy menekült kislányról kapott, aki a Sophia nevű német hajón látta meg a napvilágot 2015-ben – de tovább él majd, csak a líbiai parti őrség kiképzésére és felszerelésére koncentrálva. A művelet hatékonyságát bizonyítja, hogy létrejötte óta évről évre csökkent a Földközi-tengeren az illegális menekültek száma, miközben sok ember életét sikerült megmenteni a térségben, és jelentős számban tartóztattak le embercsempészeket. Keretében az elmúlt négy évben 45 ezer migránst mentettek ki, és a líbiai parti őrség 300 emberét képezték ki. Működéséhez egyébként minden tagállam hozzájárult, az éves körülbelül 12 millió eurós költségvetést közösen dobták össze, de az operatív feladatokat a résztvevők maguk fizették. A munka oroszlán részét olasz, spanyol, francia és német hajók végezték.