oktatás;sztrájk;szakszervezet;pedagógusok;Klik;

2016-03-05 06:09:00

Jogos a szakszervezeti „sztrájklista”

Miközben sorra érkeznek a tanári és szülői jelzések arról, hogy az állami nyomozógépezetté előlépetett Klebelsberg Intézményfenntartó Központ arra utasítja az alája tartozó iskolák vezetőit, hogy készítsenek listát azokról, akik nem betegség miatt maradtak otthon a hétfői diáksztrájkon, a Magyar Idők című lap most azzal állt elő, hogy a három oktatási szakszervezetet tömörítő Pedagógusok Sztrájkbizottsága is listát készít, ugyanis megkezdték a sztrájkkészültség felmérését a tanárok körében, ehhez pedig azt várják az érintettekről, jelezzék, hogy részt vennének-e egy- vagy akár többnapos sztrájkban.

A kormányközeli lap a civil szervezetnek beállított, ám valójában ugyancsak erősen a kormányhoz kötődő Alapjogokért Központ igazgatójára hivatkozva azt írja: a "listázás" adatvédelmi kérdéseket, jogi aggályokat is felvet, ha az érintettek írásban nem járulnak hozzá adataik bizalmas kezeléséhez. Ugyanakkor a cikk szerzője néhány sorral arrébb az írja: a "birtokukba került" dokumentum szerint azon a pedagógus neve, aláírása, valamint az szerepel, hogy részt vennének-e a sztrájkban vagy sem. Vagyis egyértelmű, hogy aki aláírja a papírt, szignójával hozzájárul, hogy személyes adatait - a nevét - az adatkezelő bizalmasan használja.

A Pedagógusok Szakszervezete - amely a sztrájkbizottság tagja - közleményt adott ki: az érintetteknek tájékoztató levelet, a sztrájkkészség-felmérés forgatókönyvét, adatlapját küldték meg. Az adatlapon olvasható: "a Pedagógusok Sztrájkbizottsága 25 pontos követelését ismerem, azzal egyetértek, a sztrájkban való részvétel feltételeiről tájékoztatást kaptam". Az írásbeli tájékoztatás pedig tartalmazza, a sztrájkban való részvételre senkit sem lehet se rábeszélni, se lebeszélni, a sztrájkhoz való csatlakozás vagy az attól való távolmaradás mindenkinek egyéni döntése.

"Az adatfelmérés célja tehát a sztrájkban való részvételi hajlandóság megismerése. Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.

Az adatlapon kizárólagosan az érintett nevét lehetett feltüntetni, a hozzájárulást az érintett aláírása igazolja" - nyomatékosították, hozzátéve: az adatlapot csak a sztrájkkészség felmérésére felkért személyek kezelhetik, más nem férhet hozzá, a személyes adatokat pedig megsemmisítik, amikor a sztrájkkészültség megszűnik vagy a sztrájk befejeződött.