LMP;kivándorlás;fiatalok;elvándorlás;

2017-05-14 14:46:00

Kamu volt a "Vállalkozz itthon, fiatal!"?

Kanász-Nagy Máté, az LMP ifjúsági szakszóvivője szerint több korábbihoz hasonlóan becsődölt a Vállalkozz itthon, fiatal! program is, és ez is azt mutatja, hogy a kormány csak "kamuprogramokat" indít a fiatalok hazahozataláért. 

Kanász-Nagy Máté vasárnap azt mondta, Magyarország egyik legsúlyosabb problémája a folyamatos elvándorlás, havonta több ezer fiatal hagyja el az országot. Sajtóhírekre hivatkozva közölte, a Vállalkozz itthon, fiatal! programmal, amely a fiatalok hazacsábítását szolgálná, hárommillió forintos támogatást biztosítottak volna, de eddig csak 116 ember került be a programba, amely tavaly januárban indult, tehát "lett volna idő népszerűsíteni". Hangsúlyozta, a 116-ból csupán öt ember kérelmét támogatták, de ők sem kapták meg az összeget. Jelezte: sokan létrehozták cégüket, már adózniuk is kell úgy, hogy vállalkozásuk nem indult el.

Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: a magyar állam akadékoskodása, "szívatása" miatt a fiatalok kedvét elveszik attól, hogy itthon vállalkozzanak. Az LMP kikéri a program adatait, hogy kivel kötöttek szerződést, ki segíti a program megvalósulását - tette hozzá.

Ismertette, hogy a programba bekerülőknek képzésen is részt kell venniük, és a sajtóban megjelentek szerint "az volt az elsődleges szempont", hogy a képzéseket végző cégnek minél hamarabb támogatást adjanak EU-s pénzből. Felmerül a gyanú, hogy "ismét a haverokat pénzelték", és másodlagos volt, hogy mi lesz a fiatalokkal - mondta. Kanász-Nagy Máté a "látszatintézkedések" befejezésére szólította fel a kormányt. Olyan programokat kell indítani, amelyek minden fiatalnak lehetővé teszik a munkába állást, az olcsó lakhatáshoz jutást és a bekerülést a családtámogatásokba - jelentette ki.