MSZP;Budapest;Karácsony Gergely;előválasztás;

2019-02-04 12:34:39

Karácsonyék március 15-ig megtalálnák a közös jelölteket Budapesten

Magyarország első előválasztásának győztese kijelentette, áll az esetleges második forduló elé, ahol Puzsér Róberttel is megmérkőzne, hisz a cél továbbra is a teljes ellenzéki egység létrehozása.

Az ellenzéki előválasztás eredményhirdetésének másnapján az MSZP és a Párbeszéd tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen Tóth Bertalan MSZP-elnök nyilvánosan is gratulált a győztes Karácsony Gergelynek, és hozzátette, a korábbi megállapodásnak megfelelően pártja innentől kezdve teljes mellszélességgel támogatja a Párbeszéd társelnökét a Tarlós István elleni küzdelemben.

Az eseményen Szabó Tímea, a Párbeszéd másik társelnöke arról beszélt, február 18. - vagyis az Országgyűlés első ülésnapja - új korszakot hoz majd az ellenzéki együttműködésben.

Szabó elmondta, tudja, hogy Orbán Viktor mindent megtesz majd, hogy széthúzza a decemberben egymásra találó ellenzéket, de ők mindent megtesznek majd, hogy "együtt maradjanak és közösen küzdjenek." Az új korszakról egyelőre részleteket nem árult el, de úgy fest, izgalmas hetek állnak a magyar politika előtt.

Karácsony Gergely egy másik kulcsdátumról, a március 15-ről beszélt, szerinte ugyanis

Ebben a most mögötte álló pártok, beleértve a DK-t is, mellett az LMP-re, a Jobbikra és a Momentumra is számít, de civilek és lokálpatrióták is helyet kapnak a tárgyalóasztaloknál - ahol egyébként a mostani bejelentés alapján jól haladnak az egyeztetések.

Az előválasztásra visszatérve Karácsony elmondta, bár néhányan - elsősorban kormányoldalon - fanyalognak a részvételi adatok láttán, a 34 ezres szavazói létszám nagy siker, és első nekifutás lévén nyugat-európai vagy akár amerikai összevetésben sincs ok a szégyenkezésre.

A Népszava felvetésére, miszerint Puzsér korábban kikötötte, nem vesz részt olyan előválasztáson ahol pártirodákban lehet voksolni, Karácsony elárulta, hajlandó akceptálni a kihívó kérését. A mostani fordulóban egyébként az ő információi szerint csak az emberek nagyjából harmada szavazott irodákban, a többség már most is köztéri sátrakban húzta be az ikszet valamelyik jelölt mellé.

A sajtótájékoztató emlékezetes kiszólása volt, amikor az újságírók az alkalmat kihasználva a budapesti patkányirtás helyzetéről kérdezték a Zugló polgármestereként is dolgozó Karácsonyt, aki elmondta, tudomása szerint mióta a Fidesz vette kezébe a dolgokat, háromszor annyi patkány van Budapesten, de gyorsan hozzátette, most a szó szoros értelmében vett patkányokra gondol - mielőtt valaki esetleg átvitt értelemre gyanakodna.

A teljes sajtótájékoztató itt is megtekinthető: