MSZP;kormány;fizetésemelés;

2016-11-18 16:14:00

"Keveseknek sokat, a sokaknak keveset se"

Az MSZP alelnöke szerint "csonka fizetésemelést" tervez a kormány, ennél Magyarország és a magyar emberek többet érdemelnek - Gúr Nándor erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.

"Keveseknek sokat, a sokaknak keveset se" - így jellemezte a Fidesz politikáját Gúr Nándor, aki szerint a minimálbért és a garantált bérminimumot már 2011-ben emelnie kellett volna kormánynak, de ezt öt éven keresztül nem tette meg. Úgy fogalmazott: most a választások előtti évben, "a szajréból csepegtetnek" és "megpróbálják hülyíteni" az embereket, de a "magyar emberek nem hülyék".

Hangsúlyozta: míg 2010 előtt adómentes volt a minimálbér és összesen 32 ezer forint járulék terhelte, ma ez a teher 69 ezer forint. Közölte: 2018 után az MSZP mértékadó fizetésemelést hajtana végre a közszférában, és olyan utat járna, "ahol nincs százezer forint alatti nettó minimálbér".

A társasági nyereségadó csökkentéséről az MSZP alelnöke azt mondta: ez vagy "a haverokat szolgálja", vagy olyanokat, akik nem magyar dolgozókat foglalkoztatnak. Szerinte a kormány 1000-1100 cég érdekeit képviseli, miközben 500-600 ezer cég számára nem 19-ről 9-re hanem 10-ről 9 százalékra csökken a társasági adó mértéke.

Hangsúlyozta: az MSZP a dolgozók pártján áll, mert ők azok, akik nem jutnak hozzá a jogos jussukhoz, akik elől ellopják a pénzeket.