Pintér Sándor;Ghaith Pharaon;Pharaon-ügy;

2016-12-23 10:25:00

Kiderült, miért nem vették le Pharaon ujjlenyomatát

Megsérülhettek Ghaith Pharaon ujjain a barázdák, ezért nem tudták levenni ujjlenyomatait a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal emberei - derült ki Pintér Sándor belügyminiszter ellenzéki képviselőknek küldött válaszából.

Pintér Demeter Márta, Mesterházy Attila és Harangozó Tamás közösen beadott kérdéseire válaszolt a Pharaon-üggyel kapcsolatban, a dokumentumot a parlament honlapján tették közzé - szúrta ki a hvg.hu.

A válaszból kiderült, hogy Ghaith Pharaon eddig ötször járt Magyarországon, mindig a ferihegyi repülőtéren keresztül érkezett. Pintér Sándor azt is írta, hogy nem tudtak róla, hogy Pharaon kapott-e vízumot Franciaországban, pontosabban a körözött bűnöző nem beszélt tájékoztatta erről a magyar hatóságokat.

Fény derült a hiányzó ujjlenyomatokkal kapcsolatos rejtélyre is, melynek kapcsán Lázár János árulta el, hogy neki sincs levehető ujjlenyomata egy betegség miatt, így lehet, hogy a szaúdi milliárdos is ebben a rendellenességben "szenved". Pintér a levélben arról tájékoztatott, hogy "a BÁH regionális igazgatósága megkísérelte levenni az ujjnyomatot, amely azonban a barázdák nagymértékű sérülései miatt nem volt alkalmas az azonosításra". Ez egyébként 2015 március 2-án történt.

Pintér Sándor egy táblázatot is küldött az ellenzéki képviselők azon kérdésére, hogy hány tartózkodási engedélyt bocsátottak ki 2010-t ől kezdődően jordán, libanoni, szaúd-arábiai, szír, iraki és emirátusokbeli állampolgárok számára és ezeket mely magyar külképviseleteken nyújtották be. 

A dokumentumot ide kattintva nézheti meg!