támogatás;Kósa Lajos;NGM;Fiák István;

2017-12-23 06:00:00

Kósáékig ér a cégháló

Kétes múltú vállalkozóhoz kapcsolható kft.-t támogat 450 millióval az állam. A történet egyik szereplője Kósa Lajos feleségének gyanús cégvásárlásához is köthető.

2016. áprilisi alapítása után szinte azonnal 450 milliós összegű támogatást ítélt a debreceni bejegyzésű Horizon2020 Nonprofit Kft.-nek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A támogatásról szóló szerződésbe betekintő Magyar Nemzet arról írt korábban, hogy a pénzért a Horizonnak ukrán vendégmunkások magyarországi munkavállalását kellene elősegítenie. A szerződés szerint a minisztériumnak első részletként 180 milliót kellett elutalni tavaly júniusban. Ami biztos: a társaság 2016-ban beszámolt 115 millió forintnyi NGM-támogatásról.

Arról azonban nem esett szó, hogy miért épp ezt a céget választotta ki Varga Mihály minisztériuma. Erre vonatkozó kérdésünkre a tárca nem válaszolt, ami már csak azért is sajnálatos, mert mint azt a Népszava időközben megtudta, a támogatott vállalkozás kötődik olyan emberhez, akinek korántsem makulátlan az üzleti múltja.

A Horizon felügyelőbizottságában az állami támogatásról szóló szerződés aláírásának pillanatában ott volt Hídvégi Attila, a munkaerő-kölcsönzési piacon egykor vezető szerepet betöltő, fénykorában hétezer dolgozót mozgató People Rent Magyarország Kft. – régi nevén: Human Rent – nevével fémjelezett cégcsoport korábbi vezetője. Hídvégi édesanyja résztulajdonos volt a Horizonban. A People Rent 2009-ben indult felszámolása után monstre, húszmilliárdos adóhiányt hagyott maga után. Hídvégi ugyan 2007-ben vezetőként és tulajdonosként is kiszállt a történetből, de azért lehetett köze a húszmilliárdos elmaradáshoz is: a felszámolás után szétzuhanó cégcsoport egyik utódjának vezetője Hídvégit és a Human Rent Operation Kft. egykori ügyvezetőjét, Pálocska Jánost is feljelentette a BRFK-nál. (Pálocskát korábban az ukrán szervezett bűnözés magyar helytartójának, Leonyid Sztecurának a környezetéhez tartozóként emlegették.)

A közpénzzel tavaly megtámogatott Horizon felügyelőbizottságában az Opten adatai szerint még idén októberben is ott ült Hídvégi, de a hozzá köthető személyek tulajdonrészét a Human Service Agency Kft. vette át, amelynek főtulajdonosa Mátyás László.

Mátyás László neve egy most aktuális ügy miatt is érdekes. Egy általa vezetett iskolaszövetkezetnek közös érdekeltsége van azzal a Fiák István ügyvéddel is, akiről kiderült: tavasszal mindössze hatmillió forintért adta el Kósa Lajos feleségének az utolsó ismert mérlege szerint 139 milliós eszközállományú Tócó-Pece Kft.-t. Erre nem sokkal az előtt került sor, hogy Kósa társaival benyújtotta volna a nyugdíjas szövetkezeteket lehetővé tevő jogszabályt. Napokkal a törvény hatályba lépése után jegyezték be Újlengyelbe a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezeteket szervező Nonprofit Kft.-t: ebben pedig Fiák István egy cégén, míg Mátyás László az általa irányított regionális Meló-Diák Alföld iskolaszövetkezeten keresztül szállt be.

Mindent vivő hálózat
Mátyás László is annak a Meló-Diák iskolaszövetkezeti hálózatnak a regionális vezetője, amelynek több alapítója is Kósa Lajos miniszter gimnáziumi osztálytársa volt, és amely a politikusnak köszönhetően létrehozott nyugdíjas munkaerő-szövetkezeti rendszer egyik nyertese lehet. A becslések szerint legalább 40 milliárdos szerződésállománnyal kecsegtető piacra időközben több tucat szövetkezet alakult. (B.Z.)