Európai Unió;Egyesült Államok;partnerség;élelmiszerbiztonság;szabadkereskedelmi egyezmények;

2015-03-10 06:38:00

Kötélhúzás Amerika és Európa között

Lassan a magyar közvélemény is megismeri a TTIP, azaz az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi és beruházási partnerség (azaz szerződés) körüli vitákat. Ha jelenlegi formájában elfogadnák e partnerséget, az EU és az Egyesült Államok között olyan szoros gazdasági együttműködés alakulna ki, amely messze túlmutatna a szabadkereskedelmi egyezményekkel járó, hagyományos vámmentességen.

Az amerikaiak többek között azt szeretnék elérni, hogy ha egy amerikai cég túl szigorúnak találja valamelyik európai ország szociális, környezetvédelmi vagy éppen élelmiszer-biztonsági előírásait, akkor egy harmadik ország bíróságán kényszeríthesse ki azok enyhítését.

Bár a tárgyalások nyilván még sokáig tartanak, az Európai Parlament májusban szavazást tart a tárgyalásokról. Ennek még nem lesz jogi érvénye, hiszen nincs is kész szerződéstervezet, de jelezni fogja egy későbbi, végleges szerződés EP-beli elfogadásának esélyeit. Múlt héten 375 civil szervezet közös levélben figyelmeztették az Európai Parlament képviselőit a TTIP veszélyeire. Másfélmillió uniós polgár alá is írta a levelükhöz kapcsolódó tiltakozó ívet.

A szerződés szerintük gyengítené a demokratikus döntéshozatalt Európában. Aláásná azokat a törvényeket, amelyek jelenleg az egészségügyet, a környezetvédelmet, az élelmiszer-biztonságot, a munkavállalók jogait szabályozzák és garantálják. A pénzügyi válság hatására az európai országok megszigorították a pénzintézetek működését: most ezeket a lakosság érdekeit védő intézkedéseket meg kellene szüntetni.

Az Európai Parlamentben a TTIP leglelkesebb támogatója a jobboldali Néppárt, amelynek a Fidesz is oszlopos tagja. Az Orbán-rezsim kétszínű játékot játszik, Brüsszelben nem mer szembe menni a néppárti TTIP-propagandistákkal, itthon viszont a „nemzeti függetlenséget” hangsúlyozza azzal, hogy hazánk GMO (genetikailag módosított élőlények)-mentességét meg kell tartani a szerződés elfogadása után is. Ez jogos kívánság, de ez csak apró részlete az egész partnerségnek.

A vita arról szól, hogy a szociális ellátásban, az egészségügyben, a szigorú élelmiszer-biztonságban és a pénzintézetek átláthatósága terén sikerül-e megőriznünk mindazt, amit „európai modellnek” nevezünk. Tény, hogy ezeknek a vívmányoknak egy részét a Fidesz-kormány már fel is számolta Magyarországon, de egyelőre tekintettel kell lennie az uniós előírásokra is. A TTIP elfogadása esetén már erre sem lennének rákényszerítve.