Európai Néppárt;Kovács Zoltán;plakátkampány;

2019-03-03 10:02:31

Kovács Zoltán: Ésszerűtlen lenne kizárni a Fideszt az Európai Néppártból

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az Európai Bizottság túlterjeszkedik a hatáskörén.

A magyar kormány minden kritikát meghallgat, de a magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél – mondta Kovács Zoltán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az MTI összefoglalója szerint az Európai Néppárt részéről a kormány plakátkampányával kapcsolatban megfogalmazott kritikák kapcsán úgy vélte, hangulatkeltés folyik a magyar kormány és a Fidesz-KDNP ellen, és azt mondta: a kormánynak feladata tájékoztatni a magyar embereket arról, hogy miről kell döntést hozniuk a közelgő európai parlamenti választáson.

Egy kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben bebizonyosodott, a kormány plakátkampánya tényszerű, annak minden állítása igaz. Az Európai Bizottság bevándorláspárti, intézkedései bevándorló kontinenssé tennék Európát – fogalmazott. Hozzátette, hogy a tájékoztató kampány március 15-ig folytatódik.

Arra a kérdésre, nem tartanak-e attól, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt,

A magyarok már több alkalommal kinyilvánították, hogy meg kell védenünk Európa keresztény értékeit és meg kell állítanunk a bevándorlást – tette hozzá.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár egy másik kérdésre válaszolva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Bizottság túlterjeszkedik hatáskörén, titokban készít elő döntéseket, kész helyzet elé állítva a tagállamokat. Példaként a kötelező kvótáról szóló döntést hozta fel, amelyet 2015-ben az Európai Tanács kétszer visszautasított, végül mégis „átkényszerítették”.

Kovács Zoltán leszögezte: az Európai Uniónak egyenrangú tagállamok együttműködésének kell maradnia, ahol nincs kényszer azokban a témákban, amelyekben nincs teljes egyetértés.

Az Európai Bizottság a minap – válaszul a plakátkampányára – egy videót tett közzé, korábban pedig egy magyar nyelvű kiadványban cáfolták a kormány állításait.

Pénteken pedig kiderült, hogy megkezdődik a Fidesz kizárására irányuló eljárás az Európai Néppártban, miután összegyűltek az ehhez szükséges aláírások. Öt tagállamból hét párt vezetője küldött levelet Joseph Daul pártelnöknek, hivatalosan kezdeményezve a magyar tagpárt elleni fegyelmi fellépést. Elsőként egy-egy belga és luxemburgi kereszténydemokrata párt fordult a pártvezetéshez a kéréssel, őket holland, portugál, finn és svéd szervezetek követték. Levelükben valamennyien az Európai Néppárt értékeivel összeegyeztethetetlennek nevezték Orbán Viktor és a Fidesz politikáját.