Gréczy Zsolt;Kövér László;kitiltás;

2016-11-26 11:35:00

Kövér László munkában - Ismét kitiltott valakit

Kövér László épphogy feloldotta a DK szóvivőjének április óta tartó kitiltását a parlamentből, tegnap újra arról kaptunk levelet, hogy Gréczy Zsolt határozatlan ideig nem léphet be az Országgyűlés épületébe - írja honlapján a Demokratikus Koalíció.

Korábban az volt az általános szabály, hogy nem országgyűlési képviselők csak az Országgyűlés sajtótermében nem tarthattak sajtótájékoztatót, a kék társalgóban azonban igen. Arról, hogy ez a szabály megváltozott volna, sem a DK, sem Gréczy Zsolt nem kapott tájékoztatást, sőt egyszer sem figyelmeztettek minket a kék társalgóban tartott sajtótájékoztatók után. Gréczy Zsolt kedden arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Orbán Viktor is felelős lehet a rimóci polgármester haláláért, hiszen ő harcolt a „piás biciklisekért”, az ő nyomására engedélyezték az ittas biciklizést a KRESZ-ben.

A Demokratikus Koalíció szeretné megtudni, hogy mégis mitől fél így a Házelnök Úr? Attól, hogy a DK sajtótájékoztatói esetleg a kormánypárti politikusok politikai és büntetőjogi felelősségét feszegetik? Attól, hogy a DK sajtótájékoztatói rámutatnak, hogy a Fidesz mit tett Magyarországgal? Tetszettek volna kormányozni, nem lenne miért akadályozni az ellenzéki pártok munkáját.

DK Sajtóiroda

A házelnök elégedett a néppel

A választópolgárok jól döntöttek, amikor 2014-ben ismét a Fidesznek szavaztak bizalmat, hiszen immár három éve tartósan emelkednek a reáljövedelmek és növekedik a fogyasztás - ezt Békéscsabán mondta Kövér László. A Fidesz országos választmányának is elnöke a párttal szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) regionális gyűlésére érkezett a békési megyeszékhelyre. Előtte sajtótájékoztatót tartott, amelyen hangoztatta: a kormány sokat támadott, kül- és belföldön egyaránt ócsárolt unortodox gazdaságpolitikája meghozta az eredményeket.