közbeszerzés;Századvég Alapítvány;Nemzeti Fejlesztési Minisztérium;

2018-05-03 18:30:00

Közbeszerzés nélkül nyert milliárdos "tendert" a Századvég

905 millió forintos megbízást adott közbeszerzés nélkül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arra, hogy az EU-lakosság menekültekhez való hozzáállását kutassák. Indoklásként arra hivatkoznak, hogy 2015-ben egyszer már nyert a Századvég.

Az éppen megszűnni készülő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium utolsó leheletével még adott egy 905 millió forintos megbízást a Századvégnek - derül ki a TED közbeszerzési hirdetményéből. Verseny nélkül nyerték a "közbeszerzést". Ezt azzal indokolja a minisztérium, hogy egy korábbi, 2015-ös szolgáltatás ismételt megrendeléséről van szó - akkor pedig egy nyílt tender végén ítélték oda a Századvégnek a szerződést. Ez a milliárd forintnyi közpénz csupán egy kiegészítő szolgáltatásra megy el.

A megrendelés tárgya "annak feltárása, hogy az uniós lakosság hogyan viszonyul a menekült-kérdéshez és annak lehetséges szabályozásához" - olvasható az értesítőben. Továbbá az is kiderül, hogy ha ezt most nem kutatják ki nagyon gyorsan, akkor "nem tudna érvényesülni" a három évvel ezelőtti "alapprojekt", és a Kormány nem kapná meg a szükséges "szakpolitikai támogatást a tevékenységéhez".

Az értesítő arra is kitér, hogy ugyan ehhez az első közbeszerzéshez kapcsolódóan már két alkalommal rendelt kiírás nélkül "kiegészítő szolgáltatást" a minisztérium - egyszer még 2015-ben, majd pedig 2017-ben.