lemondás;MTVA;Szabó László Zsolt;

2015-08-10 21:03:00

Lemondott az MTVA vezérigazgatója

Augusztus 15-i hatállyal, saját kezdeményezésére, de közös megegyezéssel távozik posztjáról Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. Az Országos Sajtószolgálatban közzétett tegnapi közlemény szerint a vezető nem indokolta döntését. Szabó tavaly júliusban lett az MTVA vezérigazgatója, miután 2013 októberétől megbízott vezérigazgatóként tevékenykedett a közmédiánál.

"Udvarias ember vagyok, tehát csak önök után"- válaszolta még március közepén, amikor a Népszabadság arról érdeklődött, mikor mond le az új, állami hírtévé káoszba fulladt indulása után. Mint ismert, a március 15-én megújult közmédia indulása teljes technikai és szakmai kudarc volt, a csatorna többször elsötétült. Volt olyan pont, amikor az M1 nézettsége elérte a nulla százalékot, s noha erről Szabó úgy nyilatkozott, hogy nekik nem nézettségi elvárásokat kell teljesíteniük, a nézettség pedig "majd emelkedni fog", a helyzet azóta sem javult érdemben.

Az M1 sorozatos technikai, szerkesztési hibáiról beszámolt a BBC is, amelyre az MTVA addig viszonyítási alapként hivatkozott, mégsem viselték el a kritikát: azzal reagáltak, hogy Szabó maga is tanult a BBC-nél, ezért nagyon meglepték "a BBC-re amúgy nem jellemző súlyos pontatlanságok". Szabó szerint az M1 nem épp zökkenőmentes indulásáért "nem letolás, hanem dicséret" járt volna, ám forrásaink szerint már ekkor két hónapot kapott arra, hogy önként távozzon. Szabó egyébként az első Orbán-kormány idején a köztévé elnöke, később az Echo Tv vezérigazgatója is volt. Dolgozott a Duna Televíziónál is, ahol 1997 és 1999 között gazdasági alelnök volt.