LMP;Szél Bernadett;Ghaith Pharaon;Zaid Naffa;

2017-10-13 13:18:00

LMP: összeomlik a biztonsági rendszer a Fidesz-kormány alatt

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a szakszolgálatoktól kér írásbeli tájékoztatást, miután sajtóértesülések szerint kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának hátterét. 

Az LMP a közleményben emlékeztet, hogy az Orbán Viktorral jó kapcsolatokat ápoló Zaid Naffa segítette a körözés alatt álló szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon magyarországi beutazását is. 

Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője járt utána a Pharaon és a vele kapcsolatban lévő személyek közérdekű dokumentumainak. Az általa feltárt információk alapján Szél Bernadett azonnali írásbeli tájékoztatást kért a szakszolgálatoktól, továbbá kezdeményezte, hogy napirendre kerüljön az ügy a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén.  

Egy újabb jel arra, hogy az ország biztonsági rendszere a Fidesz-kormány alatt összeomlott. Az LMP mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kiderüljön: milyen nemzetbiztonsági érdekeket sért a magyar kormány - írja az ellenzéki párt.