Macron: A törzsi logika győzedelmeskedett a Fidesz felfüggesztésénél

Publikálás dátuma
2019.03.22. 18:27
Emmanuel Macron francia államfő
Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP
Ez a döntés pontosan ugyanolyan, mint amilyeneket az Európai Néppártban erről a témáról az elmúlt években hoztak – mondta a francia államfő.
Az uniós csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón megkérdezték Emmanuel Macron francia elnöktől, hogy mit gondol a Fidesz tagságának felfüggesztéséről az Európai Néppártban (EPP). Macron elsőként felhívta a figyelmet arra, hogy nem tagja az EPP-nek, ezért kívülről látja csak az ügyet, viszont nem világos számára, hogy mi történt. Hozzátette: Orbán Viktor pártjának EP-képviselői maradnak a frakcióban, tehát szerinte semmi nem változott – derül ki az Eurologus beszámolójából. A francia elnök úgy vélekedett, hogy a döntés jó hír Orbán Viktornak és az EPP-nek, de nem túl jó hír az európai projekt tisztaságának és következetességének. Ő maga jó személyes kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, és lehet dolgokról vitatkozni, de egy ponton túl már világosan kell fogalmazni, és vannak olyan ellentétek, amelyeket nem lehet összebékíteni. Ez a döntés pontosan ugyanolyan, mint amilyeneket az Európai Néppártban erről a témáról az elmúlt években hoztak – jelentette ki. A francia államfő úgy fogalmazott, hogy 
„ez a döntés azt jelenti, hogy a törzsi logika győzedelmeskedett az elvek felett”.

Szerző

Tusk a Brexitről: Április 12-ig bármi lehetséges

Publikálás dátuma
2019.03.22. 16:49
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke
Fotó: JOHN THYS / AFP
„Mi felkészültünk a legrosszabbra, de a legjobbakat reméljük” – mondta az Európai Tanács elnöke. Az uniós tagállamok között megoszlanak a vélemények arról, hogy végleges-e az április 12-i Brexit-határidő.
Április 12-ig minden lehetőség nyitva marad az Egyesült Királyság európai uniós kiválási folyamatát illetően, akár a kilépési szándék egyoldalú visszavonása is – jelentette ki Donald Tusk a pénteki brüsszeli EU-csúcs után. Az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott:
„Április 12-ig bármi lehetséges: a rendezett kiválás, a hosszú halasztás, amennyiben az Egyesült Királyság úgy dönt, hogy újragondolja a stratégiáját, vagy akár a Lisszaboni Szerződés 50. cikkének visszavonása is, amely a brit kormány hatásköre.”

Hozzátette, hogy „a Brexit sorsa brit barátaink kezében van”.
„Mi felkészültünk a legrosszabbra, de a legjobbakat reméljük. Mint tudják, a remény hal meg utoljára”

– jelentette ki.

Az Európai Unió tagállamai között megoszlanak a vélemények arról, hogy végleges-e az Egyesült Királyság kilépésének április 12-i dátuma, amennyiben a britek ismét elutasítják a kiválási szerződést, valamint azt is, hogy az ország részt vegyen az európai parlamenti (EP-) választáson. Helen McEntee ír Európa-ügyi miniszter a csúcstalálkozón kijelentette, hogy az előző napon elfogadott kétlépcsős megközelítés értelmében az Egyesült Királyságnak nem feltétlenül kellene kilépnie április 12-én akkor sem, ha ismét leszavazzák jövő héten a kiválás feltételeit rögzítő megállapodást, illetve elutasítják a részvételt a május végi EP-választáson.
„Ha nem jelzik, hogy részt vesznek a választásokon, akkor nem lehetséges további hosszabbítás. De ez ettől még nem jelenti azt, hogy április 12. a végső dátum”

– mondta a tárcavezető.

Hozzátette, hogy „meg kell szabniuk egy menetrendet, hogy mit tesznek, vagy pontosan fel kell vázolniuk a terveiket”.
Ez ellentmond Emmanuel Macron francia elnök álláspontjának, aki szerint ebben az esetben április 12-én távoznia kellene a szigetországnak, akár rendezetlen módon is – közölték névtelenséget kérő francia források. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök ugyancsak pénteken arról beszélt: a legjobb forgatókönyv az lenne, ha London újabb népszavazást tartana, és azt követően az EU tagja maradna. Reményét fejezte ki, hogy a jövő héten a brit parlamentben „előremutató eredményt érnek el”, noha a megállapodás elfogadásának vagy elutasításának esélye 50-50 százalék. Mint mondta, Theresa May brit miniszterelnök már hazautazott, hogy előkészítse az újabb alsóházi szavazást.
„Ha sikerül jóváhagyást kapnunk a következő napokban, akkor megtérül a befektetett munka, ha nem, tévedtünk”

–tette hozzá.

Charles Michel belga kormányfő szerint jó döntés született Brüsszelben csütörtök éjjel, mert tiszta helyzetet teremt. Összesen két utat tesz lehetővé: lehetőséget ad Nagy-Britanniának, hogy rendezett formában lépjen ki az Európai Unióból, amennyiben a jövő hét folyamán elfogadják a megállapodást, ha pedig ez nem történik meg, akkor a megállapodás nélküli kiválásra kell felkészülni. Ennek elkerülésén dolgozott az állam-, illetve kormányfők alkotta Európai Tanács, de Belgium minden forgatókönyvre felkészül. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szerint fontos üzenet volt az Európai Tanács részéről a brit parlament számára, hogy még mindig van lehetősége megmenteni Nagy-Britanniát a beláthatatlan kimenetelű, megállapodás nélküli uniós kilépéstől. Halaszthatatlan volt annak tisztázása is, hogy – az unió választásokra vonatkozó szabályait tiszteletben tartva – egyértelmű legyen, hogy az Egyesült Királyság részt vesz-e az európai parlamenti választásokon, vagy sem – vélte Plenkovic. Hozzátette: most az alsóház kezében van a döntés, ugyanis a szöveg a lehető legjobb, amely úgy az embereknek, mint a vállalkozásoknak biztonságot nyújt a megváltozó, új típusú kapcsolatok eljövetelével.
A huszonhetek és az Egyesült Királyság által egyaránt elfogadott megállapodás értelmében a korábbi 2019. március 29. helyett 2019. május 22. lesz az új határidő, amennyiben a londoni alsóház jövő héten elfogadja a kétszer már leszavazott kiválási szerződést. Újabb elutasítás esetén pedig a szigetország április 12-ig továbbra is az Európai Unió tagja maradna, de eddig jeleznie kellene, hogy mik a szándékai a továbbiakban. Az EU és a huszonhetek vezetői többször is leszögezték, hogy a hosszabb halasztáshoz a szigetországnak részt kellene vennie az EP-választásokon.

Már milliók követelik a Brexit leállítását

Több mint kétmillióan írták alá péntek hajnalig azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamat leállítását követeli. A brit kormány mindazonáltal megkezdte azon cselekvési tervek aktiválásának előkészítését, amelyeket a megállapodás nélküli Brexit esetére dolgoztak ki a szaktárcák már hónapokkal ezelőtt. A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról szóló értesítést, és Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.

Frissítve: 2019.03.22. 16:51

Nem radioaktív anyaggal mérgezték meg a Berlusconi ellen tanúskodó modellt

Publikálás dátuma
2019.03.22. 15:49
Silvio Berlusconi
Fotó: AFP/Eliano Imperato
A 33 esztendős Imane Fadil halála ezzel együtt továbbra is rejtély, a szakértők pedig továbbra sem zárják ki, hogy szándékos mérgezés áldozata lett. A hírek szerint épp egy könyvön dolgozott.
Bár korábban napvilágot láttak erre utaló beszámolók, most úgy fest, mégsem radioaktív anyaggal mérgezték meg a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő perében tanúskodó, március 1-jén rejtélyes körülmények között elhunyt Imane Fadil marokkói modellt - írja a brit BBC nyomán a 24.hu. A Milánói Állami Egyetem orvostani szakértői ugyanis nem találtak radioaktív nyomokat a 33 éves nő veséjének és májának szövettani vizsgálata során.

Ettől persze még továbbra sem tudni Fadil halálának pontos okát, azt egy boncolásnak kell majd tisztáznia.
Eddig még nem zárták ki, hogy a modellt, akinek vérében egyebek mellett megemelkedett antimon- és kadmiumszintet tapasztaltak, talán más anyagokkal mérgezhették meg.

A 33 éves modell január 29-én súlyos gyomorfájdalmakkal került kórházba Milánó mellett, akkor arról panaszkodott a barátainak és az ügyvédjének, hogy valaki megmérgezte. Március 1-jén halt meg a kórházban. Korábban bíróságon tanúskodott Berlusconi ellen, elmesélve, hogy a volt miniszterelnök hírhedt partijain kiskorú prostituáltak is "szórakoztatták" a vendégeket.
Fadil a hírek szerint éppen egy könyvön dolgozott, ami újabb, egyesekre nézve kellemetlen, információkat tartalmazhatott.

Szerző