Macron;sárgamellényesek;

2018-12-02 14:47:39

Macron válságértekezletet hívott össze

Emmanuel Macron francia elnök válságértekezletet hívott össze vasárnapra az üzemanyagadó emelése ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások miatt.

Szombat este több rendőrségi szakszervezet rendkívüli állapot kihirdetését kérte, ugyanis csatatérre emlékeztetett szombat késő este Párizs belvárosának legelegánsabb része a sárgamellényesek harmadik tiltakozónapja után. A prefektúra vasárnap reggeli összesítése szerint a zavargásokban 133-an megsérültek, köztük 23 rendőr. A hivatalos tájékoztatás szerint 412 embert előállították, és közülük 378-at őrizetbe is vettek.

Christophe Castaner belügyminiszter jelezte: kész minden lehetőséget megvizsgálni. A minisztérium adatai szerint szombaton országszerte 136 ezren tüntettek a sárgamellényesek felhívására.

A helyzet miatt Edouard Philippe miniszterelnök nem utazik el az ENSZ klímaváltozással foglalkozó katowicei csúcsértekezletére.

A sárgamellényes mozgalmat a Facebookon egy hónappal elindítók a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnapi hetilapban közzétett felhívásukban jelezték: készek a párbeszédre a kormánnyal. Mi akarunk a konstruktív düh szóvivői lenni című írásukban elítélték az erőszakot, politikai megoldást sürgettek a kormánytól, amelynek vezetőivel készek találkozni.

A miniszterelnök pénteki kísérlete a párbeszédre a sárgamellényesek képviselőivel kudarcba fulladt.

Az elnöki hivatalban tartott válságtanácskozáson Édouard Philippe kormányfő, Christophe Castaner belügyminiszter és államtitkára, Laurent Nunez, valamint François de Rugy, az energetikai átmenetért felelős tárcavezető vesz részt.