Simicska;Mahir-per;

2016-06-16 15:37:00

Mahir-per - "Áthallásos" közmondásokkal támadott az ügyvéd

A perben eddig három tárgyalást tartottak, de ezúttal sem történt érdemi előrelépés. A Nol.hu beszámolója szerint éles szócsatákon túl nem sokkal jutottak előbbre az ügyben. A tárgyalást augusztus közepére halasztották, de az eljáró ügyvédek előre jelezték, Hogy halasztást kérnek, így a per legkorábban szeptember-októberben folytatódhat.

Ami pedig az említett szócsatákat illeti, "ki disznókkal birkózik, az maga is mocskos lesz" - ezt a mondást idézte Magyar György ügyvéd a hirdetőoszlopper mai tárgyalásán, a fővárosi önkormányzatot képviselő ügyvédek 33 perces előadása után, amelyben a nem megfelelő pervezetést, a felperes Mahir Cityposter Kft. rosszhiszeműségét bizonygatták. Magyar ezt méltatlan sárdobálásnak nevezte. Az eljáró bíró erre felszólította, hogy hagyjon fel az áthallásokra is lehetőséget adó közmondások citálásával. A tárgyalás egy korábbi szakaszában azonban saját maga jelentette ki, hogy az önkormányzatot képviselő ügyvédek „jórészt valótlanságot állítanak", ami rosszhiszemű pervezetésként értelmezhető. Azt is megjegyezte, hogy az alperes folyamatos határnap-módosításai a per elhúzódását vetítik elő. Erre a fővárost képviselő ügyvéd eljárásjogi kifogást terjesztett elő.

Az alperes jogi képviselőjének egyébként többször is sikerült meglepnie a bírót - írja a Nol.hu., ahol a teljes cikket is elolvashatják. 

lásd még: Simicska osztozkodik a Fidesszel?