Málta;

2014-10-30 07:00:00

Málta öröksége

Amint az várható volt, a Fidesz egyik prominense a hazánkban gazdag hagyományokkal bíró sérelmi politizálás eszközeihez nyúlt, miközben riposztozott Amerikának. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke a Műegyetemen elmondott beszédében arra emlékeztette az Egyesült Államokat, hogy 1956-ban úgymond hallgatólagosan jóváhagyta a szovjet intervenciót. A berlini magyar nagykövetségen tartott rendezvényen pedig egyenesen kioktatta demokráciából az Orbán-rezsim nyugati bírálóit. Lázár János talán ennél is tovább ment. Kijelentette: a Nyugat adósa Magyarországnak. Nyilván nem csak az ötvennyolc évvel ezelőtt vérbe fojtott forradalomra gondolt. A vájt fülű hallgató kiérthette szavaiból az ország trianoni megcsonkítása miatti évszázados magyar keserűséget is.

Akik azt állítják, a nemzetközi politika "úri huncutság", persze nem járnak messze az igazságtól. Nem feltétlenül hagyományos értelemben vett értékelvű politizálás áll az Orbán-kormányhoz közel álló hat magánszemély USA-ból történő kitiltása mögött. Ha úgy tetszik, ugyanaz történik most, mint ötvennyolc esztendeje. Csak éppen ellenkező előjellel. Hruscsov annak idején mindössze érvényesítette a Jaltában kötött megállapodást: nem engedte ki a szovjet impérium érdekszférájából hazánkat. Joggal hivatkozhatott arra, hogy a befolyási övezetek határait a nyugati hatalmakkal közösen húzták meg. De emlékeztetném a Fidesz ideológusait, hogy 1989-ben történt még egy csúcstalálkozó a nagyhatalmak között Máltán.

Ennek során Mihail Gorbacsov, aki többek között ezért is közutálatnak örvend ma hazájában, nyilvánvalóvá tette amerikai tárgyalópartnerének, hogy nem tart igényt többé a Kelet-Európa fölötti hegemóniára. Naivitás a magyar miniszterelnök részéről azt gondolni, hogy az Egyesült Államok kormányzata Putyin agresszív expanziós törekvései idején tétlenül tűri, amint hazánkat egy kisstílű akarnok megpróbálja kivezetni a nyugati értékközösségből. Mert Ukrajnáról lehet vitázni, Magyarországot illetően azonban a máltai megállapodás egyértelműen fogalmaz. Itt nem segíthet semmilyen "pávatánc" vagy jogi szőrszálhasogatás. A belföldi használatra szánt orbáni szövegpanelek pedig nemzetközi színtéren nevetségesnek hatnak. A Föld immáron egyetlen szuperhatalma hazánk Máltán rögzített demokratikus elkötelezettségét a mindenkori magyar kabineten következetesen számon kéri.

A Magyarországgal kapcsolatban kipattant korrupciós botrány ugyanakkor az Európai Unió eljárási mechanizmusait, sőt a szervezet egész struktúráját sem fogja érintetlenül hagyni. Tanulságos, mennyivel gyorsabb, illetve hatékonyabb Washington reakciója az Orbán-rezsim antidemokratikus törekvéseire, mint Brüsszelé. Nem fajulhatott volna idáig a helyzet, ha az Európai Parlament egyes néppárti politikusai a közös pártcsalád okán nem veszik védelmükbe a Fideszt. Horribile dictu: némelyek közülük Orbán választási kampányrendezvényein is részt vettek! Nem feltétlenül van szükség Európai Egyesült Államokra. De az alapértékek szerződésben is vállalt tiszteletének hatékonyabb számon kérésére a tagállamokon mindenképpen.