érettségi;

2019-05-07 17:24:29

Már 20 ezren írtak alá egy petíciót, mert túl nehéz volt a matekérettségi

A ponthatárok csökkentését kérik.

Néhány óra leforgása alatt több mint 20 ezren írták alá azt a petíciót, amit érettségizők indítottak a keddi középszintű matematika érettségi után, mivel a feladatokat túl nehéznek, a középszintet meghaladónak találták. A kezdeményezők a megszerezhető érdemjegyek ponthatárainak csökkentését szeretnék elérni.

Az Eduline oktatási szakportálnak több diák is arról számolt be: az első rész – ami alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi – még nem volt nehéz, sőt egyesek szerint „gyanúsan könnyű volt”, a feladatsor második, hosszabb feladatokból álló részével viszont meggyűlt a bajuk.

„Amilyen könnyen indult, annyira nehezen végződött. Leginkább ezzel tudnám jellemezni a mai érettségit. Az első rész játszi könnyedséggel indult, majd a következő részben sokkoltak a feladatok. Rengeteg érettségit csináltam felkészülésként, de egy sem hasonlított ehhez. Sokan kibukva jöttek ki a teremből az évfolyamtársaim közül, köztük én is, szóval sajnos csalódással végződött a mai nap” – írta egy diák.

Totyik Tamás matematikatanár, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a második részben található feladatok valóban nem voltak könnyűek, sőt kifejezetten összetettek és időigényesek voltak. – Azt nem mondanám, hogy meghaladták a középszintet, de az ötös vagy a négyes érdemjegyet nehéz lesz megszerezni – vélekedett a szakértő, hozzátéve: a második részben található feladatsorok annyira hosszúak voltak, hogy már a szöveg végigolvasása és értelmezése is elvette a megoldásra fordítható idő negyedét. Az első rész feladataiból szerezhető pontszámok ráadásul a ketteshez sem elegendőek, így azok, akik a második feladatsorban egyetlen feladatot sem tudtak legalább részben megoldani, szinte biztos, hogy meg fognak bukni.

Az érettségi eredményeiről két héten belül értesülhetnek az érintettek.