Matolcsy György;Együtt;MNB alapítványok;

2016-06-10 15:02:00

Matolcsyék az apróért is lehajoltak

Háromszáz és félmilliárd forint között mozoghat az az összeg, melyet az MNB Pallas-alapítványai 5 millió forint alatti megbízások keretében fizettek ki. A megbízott cégek között megtalálhatók a botrányos pénzköltések kapcsán korábbról megismert cégek, így az 5 millió forint alatti kifizetések kedvezményezettjei között ott vannak Szemerey Tamás és Száraz István érdekeltségei, valamint Borókai Gábor lányának rendezvényszervező cége is összességében 26 millió forintot kapott az MNB egyik alapítványától. Az Együtt további közérdekű adatigényléseket nyújt be azokban az ügyekben, melyekben hűtlen kezelés történhetett - írja közleményében a párt. 

Az Együtt megszerezte Matolcsy György MNB-alapítványainak 5 millió forint alatti kifizetéseit tartalmazó listákat; ezeket a költéseket korábban nem hozta nyilvánosságra egyik Pallas-alapítvány sem, csak az 5 millió feletti szerződéseket.

Az öt alapítvány 5 millió forint alatti költései meghaladják a 310 millió forintot, ám ez a szám nem tartalmazza a folyamatos, havi szerződés szerinti kifizetéseket, nem tudni ugyanis, hogy ezeket a szerződéseket mennyi időre kötötték, és pontosan mennyi pénzt költöttek el ezeknél a cégeknél, magánszemélyeknél az alapítványok. Így tehát a Matolcsy-féle alapítványi maffia valós, 5 millió forint alatti költései összességében lényegesen meghaladhatják a 310 millió forintot, és elérhetik a félmilliárd forintot is.

A korábban nyilvánosságra került kifizetésekhez hasonlóan az 5 millió forint alatti szerződések között is akad számos meglepő, botrányos tétel, melyek nem szolgátak más célt, mint a lopást, a baráti cégek, magánszemélyek közötti pénzszórást. Már első látásra is igencsak kétes teljesítések tartoznak ezekhez a kifizetésekhez: előkerülnek a már jól ismert baráti cégek, ismerős személyek, a Matolcsy-könyvek, melyekről az Együtt, ahogyan halad előre az adatok feldolgozásával, részletes tájékoztatást ad minden egyes ügyben.

A már jól ismert Száraz István által vezetett, Szemerey Tamás Matolcsy-unokatestvér érdekeltségébe tartozó FRANK Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és a New Wave Media Kft. szerepelnek az 5 millió forint alatti kifizetések listáin is; ezek szerint nem volt elég a több mint félmilliárdos támogatás az unokatestvérnek, kellett nekik minden fillér.

A FRANK Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. összesen több mint 6,7 millió forintot kapott két alapítványtól:

A PAGEO-tól kapott pénzt a Szemerey Tamás tulajdonában lévő New Wave Media is. A "BUD 2020 - Budapest Vízió" konferencia kommunikálására több mint 3 millió forintot fizettek ki nekik.

Az MNB-alapítványaitól nem csak a Szemerey Tamás tulajdonában álló cégek kaptak pluszforrásokat, hanem a Borókai Gábor lánya, Borókai Flóra tulajdonában álló Akció Rendezvényügynökség is. Összesen több mint 10 millió forintot fizettek ki a PAGEO-n keresztül a cégnek:

A tízmillió forintos megbízások mellett szerepel még a listán egy 16 millió 600 ezer forintos Akciónak kifizetett tétel is, amit szakmai rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatásokért és rendezvényszervezési szolgáltatásokért fizettek ki. Nem tudni, hogy a PAGEO ezt a tételt miért az 5 millió forint alatti szereződések között szerepelteti. Mindenesetre ezzel együtt már 26 millióra rúg az az összeg, amit az Akciónak fizettek ki Matolcsyék.

Az Együtt további közérdekű adatigényléseket nyújt be a kifizetések mögötti teljesítésekre vonatkozóan is annak érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok az esetek, melyek felvetik a hűtlen kezelés gyanúját.