terrorveszély;Jordánia;Zaid Naffa;

2017-10-14 07:05:00

Megbukott a terrorteszten Naffa

Mindeddig nem válaszolt lapunknak a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium arra, hogy hogyan értékelik Zaíd Ibrahim Naffa átvilágítási eredményét, s lesz-e következménye az ügynek a tárcánál. Kockázatok tárt ugyanis fel a Terrorelhárítási Központ (TEK) az Orbán Viktor miniszterelnökkel kiemelkedően jó kapcsolatot ápoló jordán tiszteletbeli konzul, Zaíd Ibrahim Naffa átvilágításakor – írta meg az index.hu. A TEK nem részletezte, hogy konkrétan mit talált Naffa kapcsolatrendszerében, ám az Orbánhoz jó néhány szálon kötődő, a fővárosi arab üzleti élet és a keleti nyitás egyik kulcsfigurájának számító Naffa a TEK elutasítása miatt nem kaphatta meg a magyar állampolgárságot 2016-ban – írta meg a hírportál.

Az egyelőre nem ismert, hogy a három testvérével a nyolcvanas évek közepe óta Magyarországon élő, igen komoly kormányzati kapcsolatrendszert kiépítő Naffa milyen jogállással tartózkodik Magyarországon. Az is csak egy véletlen folytán derült ki, hogy Naffa megbukott a terrorátvilágításon: Demeter Márta (LMP) országgyűlési képviselő eredetileg – az egyébként Naffa segítségével Orbán közelébe férkőzött – az FBI által terrorfinanszírozással, pénzmosással gyanúsított, ám idén januárban elhunyt Gaith Pharaon állampolgársági kérelmét kérte ki a Budapesti Kormányhivataltól. Ebből derült ki, hogy 2016 februárjában Pharaon kilenc másik kérelmezővel adta be a folyamodványát, köztük volt Naffa is. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a TEK mellett a rendőrség és a polgári titkosszolgálat véleményét is kikéri a kérvényezőkről.

A külügy hallgatása azért is furcsa, mert az úgynevezett keleti nyitás óta a jordán-magyar kapcsolatok szinte teljes egészében a Naffa-klán kezébe kerültek, így Szijjártó Péter miniszter 2015-ben Naffa egyik testvérét, Oszamát nevezte ki az Egyesült Arab Emirátusokba delegált magyar nagykövetnek, míg Tárik Naffa Magyarország tiszteletbeli konzulja Jordániában, továbbá ő a Magyar Nemzeti Kereskedőház ammani kirendeltségének vezetője is. Ugyanakkor a Naffa-család fejének és legbefolyásosabb tagjának tudott Zaíd Naffát közvetlen üzleti szálak is fűzik az Orbán-családhoz. Egy időben ugyanis a Naffa-klán svábhegyi rezidenciájára volt bejegyezve a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Gaith Pharaon több cége is, így az a vállalkozás is, amelyik éppenséggel Orbánék Cinege úti családi otthonának tőszomszédságában vett ingatlant. A bensőséges kapcsolatot bizonyította Magyar Narancs fotója is, amelyen Naffa, Tiborcz és Pharaon ügyvédje együtt szürcsölgetik a kávét a Fidesz-elit kedvencének számító Gresham Palota teraszán.