Ausztrália;

2019-05-18 17:56:40

Mégis a kormányzó konzervatívok nyerték az ausztrál választásokat

Az exit poll még a Munkáspárt sikerét jelezte.

Az előzetes várakozásokkal szemben a Scott Morrison vezette kormányzó konzervatív pártszövetség nyerte meg Ausztráliában a szombati parlamenti választásokat - derült ki a szavazatok többségének ismeretében közölt részeredményekből.

"Mindig is hittem a csodákban" - mondta a kormánykoalíció támogatói előtt Sydney-ben Morrison, röviddel azután, hogy kihívója, az ellenzéki szociáldemokratákat vezető Bill Shorten elismerte vereségét.

"Bár több mandátum sorsa még bizonytalan, mégis nyilvánvaló, hogy a Munkáspárt nem lesz képes kormányt alakítani, ezért felhívtam Scott Morrisont, és gratuláltam neki győzelméhez" - mondta Shorten. Bejelentette egyúttal azt is, hogy lemond pártelnöki tisztségéről.

Pár órával korábban az első exit poll-eredmények és az előzetes közvélemény-kutatások még mind a Munkáspárt győzelmét jelezték előre.

A szavazatok több mint 70 százalékos feldolgozottsága mellett a kormányzó konzervatívok 74 mandátumot szerezhettek a 151 tagú parlamentben, míg a Munkáspárt csak 65 képviselői helyhez juthatott, miközben a szoros verseny miatt 12 mandátum sorsa még bizonytalan - jelentette az Australian Broadcasting Corporation (ABC) műsorszolgáltató. A Channel 9 ausztrál televízió szerint a kormánykoalíció 73, a Munkáspárt pedig 61 mandátumot szerezhetett, míg 17 képviselői hely kimenetele még ismeretlen.

Többségi kormány megalakításához 76 parlamenti mandátum szükséges, így nem kizárt, hogy a liberális-konzervatív pártszövetség újra kisebbségi kormányzásra kényszerül majd. Az ABC szerint öt független képviselőjelölt jutott mandátumhoz, és ha a konzervatívok 76 helynél kevesebbet szereznek, elképzelhető, hogy a függetlenekre támaszkodó kisebbségi kormányt alakíthatnak. Morrison tavaly október óta kisebbségi kormányt vezetett.

2007 óta egyetlen kormányfő sem tudta kitölteni hivatali idejét Ausztráliában, ahol a szavazásra jogosult 17 millió állampolgárnak törvény szerint kötelező részt vennie a háromévente megrendezett választásokon. Ha leváltották volna, Scott Morrison lett volna az egyik legrövidebb időt hivatalban töltő kormányfő az államszövetség 118 éves történetében. A liberális párt politikusa tavaly augusztusban vette át a miniszterelnöki tisztséget párttársától, Malcolm Turnbulltól.