Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.;

2016-07-24 10:58:00

Mégsem számolják fel a pécsi Zsolnayt

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék - erősítette meg Bodnár Imre, a cég jogi képviselője a Nol.hu-nak adott tájékoztatását.

Bodnár Imre elmondta: az erről szóló - pénteken született - határozatot faxon juttatta el hozzájuk a törvényszék. A felszámolási kérelmet a törvényszék megalapozatlanságra hivatkozva utasította el - tette hozzá.     

Cséplő Petra a cég igazgatósági elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta Bachar Najari, a cég fő tulajdonosa saját vagyonából a június 27-i határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt. Ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék levélben tájékoztatta őket, hogy a vagyonfelügyelő együtt nem működésre hivatkozva panaszt nyújtott be a társaság ellen, amit azzal indokolt, hogy Bachar Najari befizette az adót. 

Bodnár Imre közölte: a bíróság indoklása szerint a vagyonfelügyelőnek engedélyeznie kellett volna a kifizetést, hisz ez épp a cég hitelezőinek érdekeit szolgálta.     A jogi képviselő a vagyonfelügyelő magatartását "rendkívül aggályosnak", és "a magyar felszámolás-történet sarkalatos pontjának" nevezve úgy fogalmazott: "ez magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vagyonfelügyelő nem elsősorban a hitelezők érdekében jár el".