Németország;CDU;Annegret Kramp-Karrenbauer;

2018-12-07 17:41:29

Megválasztották Merkel utódját

Annegret Kramp-Karrenbauer a német CDU új elnöke, és jó eséllyel kancellárként is követni fogja Angela Merkelt.

Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg elnöknek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán pénteken Hamburgban. A párt eddigi főtitkára 517 szavazatot szerzett, ellenfelére, Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőre 482 küldött voksolt. Az elnökválasztáson a 1001 küldött közül 999 vett részt, valamennyien érvényesen szavaztak, egyikük sem tartózkodott.

Angela Merkel utódjának megválasztásához két fordulóra volt szükség. Az első fordulóban Annegret Kramp-Karrenbauer 450 szavazatot, Friedrich Merz 392 szavazatot kapott Jens Spahn egészségügyi miniszter 157 voksot szerzett, így harmadik helyezettként nem jutott be a második, döntő választási fordulóba.

A CDU történetében 1971 óta először indult az elnöki tisztségért több esélyes jelölt. Annegret Kramp-Karrenbauer az 1945-ben alapított párt nyolcadik elnöke, és a második nő a párt élén. A szavazás után hangsúlyozta, hogy valamennyi párton belüli irányzatnak együtt kell dolgoznia. Friedrich Merz az új elnök támogatására kérte a küldötteket és a tagságot.

Kampánya során Kramp-Karrenbauer egyebek mellett keményebb menekültpolitikát követelt, bár arra is nagyon ügyelt, hogy kiemelje: nem ezt tartja a legfontosabb kérdésnek. Egyúttal úgy vélte, a CDU-t „láthatóbbá” kell tenni; a párt nem annyira karakteres, mint a nyolcvanas évek elején. Jó eséllyel ő lesz 2021 után Németország következő kancellárja is.