MSZP;Botka László;Molnár Gyula;

2017-10-03 11:36:00

Molnár Gyula: bölcs lépést tett Botka László

Botka László nagy politikai bölcsességről tett tanúbizonyságot, amikor lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, mert belátta, hogy a személye lehet az akadálya az ellenzéki megállapodásnak - jelentette ki a magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kedden, egy reggeli rádióműsorban.

Molnár Gyula úgy vélekedett: Botka László a visszalépésével lehetőséget teremtett egy más típusú együttműködés létrehozására, és az MSZP nyitott az erre vonatkozó javaslatokra.

Azt mondta: az első perctől érezték, hogy olyan embert választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki igazi kihívó lehet, később azonban kiderült, hogy politikai partnereik "nem voltak túl lelkesek" a személyét illetően.

Végül belátták: ha Botka László mellett tart ki az MSZP, nehezebb lehet az ellenzéki együttműködés megteremtése, ami stratégiájuk szerint a kormányváltás kulcsa. A kis pártok külön-külön indulása ugyanis legfeljebb egyéni arculatépítésre alkalmas, de kormányváltásra nem - közölte.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt hétfőn elegáns ajánlatot tettek politikai partnereiknek, ám erre nem volt kedvező a válasz. A lemondás gondolata akkor érlelődött meg Botka Lászlóban, amikor ezután az LMP és a DK látványos ellenlépéseket is tett - fűzte hozzá.