Orbán Viktor;Európai Néppárt;Manfred Weber;

2019-03-05 17:40:42

Most már egy harmadik feltétele is van a Fidesz Néppártban maradásának

Manfred Weber EPP-elnök már korábban kijelentette, bocsánatkérést és a legújabb plakátkampány leállítását kéri. Egy friss interjúban pedig hozzáteszi, a CEU Budapesten maradását is biztosítani kell.

A német Bild című lap szerdai számában közöl majd egy interjút Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével, amelyből azonban már most is megjelent néhány részlet. Természetesen ezúttal is megkerülhetetlen téma volt a Fidesz esetleges kizárása, amellyel kapcsolatban a politikus megerősítette, most már 9 országból 12 tagpártjuk kezdeményezte azt.

A külföldi sajtó érdeklődését is felkeltő, többek közt a The Washington Post által is szemlézett beszélgetésben Weber ismét kifejtette, Orbán Viktornak "azonnal és végleg le kell állítania a kormány Brüsszel-ellenes kampányát", és "bocsánatot kell kérnie a Néppárt tagjaitól."

Weber a holnap megjelenő cikkben a hírek szerint úgy fogalmaz, tesz egy utolsó kísérletet a Fidesz házon bent tartására, de a pártcsalád értékeiből nem enged, úgyhogy a dolog a magyar kormányon múlik.

"Még ebben a hónapban el kell dőlnie mindennek" - tette hozzá a pártelnök.

Juncker: a Fidesz már nem tartozik a klubba

Weber  nyilatkozata után megszólalt Jean-Claude Juncker is: mint az MTI írja, az Európai Bizottság EPP-s elnöke kedden a ZDF német országos köztelevíziónak megerősítette korábban ismertetett álláspontját, miszerint a Fidesznek nincs helye az EPP tagjainak sorában. 

„Ami sok, az sok”- fogalmazott a luxemburgi konzervatív politikus, kiemelve, hogy "aki európai ügyekben belpolitikai okok miatt hazudik, annak fel kell tennie magának a kérdést, hogy szeretne-e továbbra is az EPP-s klub tagja lenni". Aki ilyet tesz, az nem tartozik többé ebbe a klubba - fejtette ki Jean-Claude Juncker.

Mint mondta, már hónapok óta jelezte, hogy az EP-választáson az EPP "legnagyobb problémája" Orbán Viktor lesz. Az EPP ugyan köthet kompromisszumokat a Fidesz tagságának ügyében, de ez "nem növelné választási esélyeit" -tette hozzá.

Orbánnak fel kell hagynia az ellenségkép-gyártással

Támogatásáról biztosította a Manfred Weber által ismertetett feltételeket a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) is. Az APA osztrák hírügynökség keddi beszámolója szerint Sebastian Kurz kancellár, az ÖVP elnöke, Johannes Hahn bővítési biztos, az EPP alelnöke és Ottmar Karas osztrák EP-képviselő közös nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy - mint fogalmaztak - teljes mértékben támogatják a Manfred Weber nyilatkozatában foglaltakat. "Ezek a feltételek vitathatatlanok, azokat teljesíteni kell, ellenkező esetben további lépések fenyegetnek" - utalt rá a három osztrák néppárti politikus.

„Az EPP feltételei ismertek, a labda pedig egyedül Orbán Viktor térfelén pattog” - idézte az APA Sebastian Kurz kancellárt. „Orbán Viktornak végre fel kell hagynia azzal, hogy ellenségképekkel, vádaskodásokkal és antiszemitizmussal politizáljon” - hangoztatta az APA szerint Ottmar Karas. „Amennyiben ez nem történik meg, akkor meg kell indítani az EPP-ből történő kizárási eljárást” - fűzte hozzá.