Nagy Imre-szobor;

2019-01-12 07:30:00

Nagy Imre-szobor lecserélése: nem a pénz számít

Nagy Imre emlékművének újbóli felállítása közel 50 millió forintba kerül. Az alkotó, Varga Tamás is tiltakozott a szobor eltávolítása ellen.

Terveink szerint a mártír miniszterelnök emlékműve legkésőbb 2019. június 16-án a Jászai Mari téren áll majd – nyilatkozta lapunknak Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője.

Nagy Imre 1996-ban felavatott szobrát múlt év végén, előzetes bejelentés nélkül, kora reggel szállították el a Parlament szomszédságában lévő Vértanúk teréről. Helyére a „vörösterror áldozatainak” emlékműve kerül. Bár a hivatalos indoklás szerint a szobor eltávolítását a Kossuth tér rekonstrukciója indokolja, a tiltakozók – a kivégzett miniszterelnök unokája, civil szervezetek, ellenzéki pártok – biztosra veszik, hogy politikai döntés született.

Arról, hogy konkrétan hol található most Nagy Imre emlékműve, Wachsler csak annyit árult el, amit eddig is tudni lehetett: a szobor jelenleg a restaurálást végző cég műhelyében van.

Megkérdeztük, hogy – a korábbi ígéreteknek megfelelően – történt-e egyeztetés az alkotóval, Varga Tamással. Egyáltalán volt-e beleszólása a szobrásznak abba, hogy mi legyen művének sorsa? „A vonatkozó jogszabály szerint egy szobor elbontásának nem, csak új helyszínen történő felállításának feltétele az alkotó hozzájárulása. Varga Tamás nem csinált titkot abból, hogy nem ért egyet a szobor elmozdításával, de bízunk abban, hogy a Jászai Mari téri új helyszínt jóváhagyja” – válaszolta Wachsler Tamás.

Szempont volt-e, hogy a rendszerváltás előtt ezen a helyen állt Marx és Engels szobra? Wachsler szerint a helyszín kiválasztásakor arra törekedtek, hogy Nagy Imre emlékéhez méltó, központi fekvésű, jól látható pontot találjanak. Rákérdeztünk arra is, hogy mennyibe kerül a Nagy Imre-szobor áthelyezése, beleértve az elszállítás, a restaurálás és az újbóli felállítás költségeit. „A teljes költség – ide nem értve a Jászai Mari térnek a szoborhoz méltó rekonstrukcióját – becslésünk szerint nem fogja elérni az 50 millió forintot” – közölte Wachsler Tamás.

Kerestük Varga Tamást, a Nagy Imre szobor alkotóját is. Varga Tamás nem vállalkozott személyes interjúra (és arra sem, hogy most fénykép készüljön róla), azt kérte, hogy írásban küldjük el kérdéseinket.

Válaszából kiderült, hogy a maga eszközeivel – ahogyan Wachsler is utalt rá – próbált tiltakozni a szobor áthelyezése ellen. Érvelt annak érdekében, hogy az alkotás maradjon eredeti helyén. Szavaiból úgy érződött, erősen megviselte, hogy az emlékművet mégis eltávolították a Vértanúk teréről. Ezzel együtt hajlik rá, hogy az új helyszín, a Jászai Mari tér alkalmas lehet. A szobrász ugyanakkor határozottan tiltakozott az ellen is, hogy a sajtóban csak elvétve említik az alkotók nevét, amikor alkotásaikról esik szó. Varga Tamás szó szerint válaszát teljes terjedelmében ebben a cikkünkben közöltük.

 

Károlyi Mihály emlékművét, amelynek Varga Tamás édesapja, Varga Imre az alkotója, szintén eltávolították a Parlament környékéről, és még Budapestről is száműzték.