oktatás;Balog;lázongás;

2016-01-28 06:00:00

Nem hat a tanárnyugtató

Két órán át sorolták az oktatással kapcsolatos panaszaikat a miskolci tanárok Balog Zoltánnak, aki szerda délután tett látogatást a borsodi városban. A jelenlévők közül lapunknak többen úgy nyilatkoztak: a fórumon szinte semmi értékelhető nem hangzott el, a humánminiszter csak tűzoltással próbálkozik. A miskolciak jövő hétre fáklyás demonstrációt szerveznek.

Szinte semmi konkrét, előremutató megjegyzés nem hangzott el Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter részéről azon a szerdai egyeztető fórumon, amelyet ő maga kezdeményezett a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozó miskolci pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal - nyilatkozta lapunknak egy helyi tanár. A fórumra nem kapott meghívást a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ennek ellenére Csabalik Zsuzsanna, a PSZ Miskolc Városi Szervezetének titkára is részt vett az eseményen, s ugyancsak úgy ítélte meg, hogy az egyeztetés nem volt több egy kedélyes beszélgetésnél. Balog azonban ezt máshogy érezte, a Hír TV szerint a miniszter úgy vélekedett, "kemény beszélgetésen" vannak túl.

Csabalik szerint a jelenlévők majdnem két órán át sorolták az oktatási rendszerrel kapcsolatos problémákat a miniszternek, leginkább a gyerekek leterheltségéről, az iskolák kettős fenntartásáról és a pedagógusminősítésről volt szó. Utóbbival kapcsolatban elhangzott néhány konkrétum is a miniszter részéről: Balog kijelentette, hogy 2016-tól három évig nem esnek tanfelügyelet hatálya alá a minősített pedagógusok. Szó volt az oktatási kerekasztalról is, ám az továbbra sem derült ki, pontosan kiket szeretne az asztalnál látni a kormány. Több diák is felszólalt: egyikük megemlítette, hogy amióta elkezdte a gimit, már háromszor változott meg a tanrend, s így az érettségik tartalma, a felkészülés is bizonytalan, másikuk az elavult infrastruktúrák fejlesztésének szükségességét szorgalmazta. A jelenlévők beszámolói szerint a diákok felszólalásán Balog csak mosolygott, ám az MTI tudósításában azt írta, a miniszter megígérte: a következő hónapban 77 ezer informatikai eszközt juttatnak el az iskolákba.

Összefoghatnak a pedagógus szakszervezetek
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sztrájkbizottságainak egyesítését kezdeményezte Mendrey László PDSZ elnök Galló Istvánné, a PSZ vezetőjének írt levelében. Mint Mendrey fogalmazott, mindannyiuk felelőssége és érdeke, hogy rákényszerítsék a kormányt a közoktatás egészének újjáépítésére. "Ez csak akkor érhető el, ha képesek vagyunk valódi erőt felmutatni, nem hagyjuk magunkat megosztani, s képesek vagyunk egységesen fellépni az általunk képviseltek érdekében. Javaslom, hogy szakszervezeteink vezető testületei még ebben a hónapban tárgyaljanak az egyesített sztrájkbizottság létrehozásáról" - írta.

Érdekes, hogy egy-két napja még arról szóltak a hírek, Balog az egyre hevesebb tiltakozások és a miskolciak jövő hétre tervezett fáklyás demonstrációjának hírére döntött úgy, hogy ellátogat a borsodi megyeszékhelyre, ennek ellenére tegnap már egy "Országjárás az oktatásról" címet viselő programsorozat első állomásaként emlegették a miskolci vizitet. Csabalik szerint mindez csak tűzoltás, érdemi válaszokat továbbra sem kaptak a tiltakozó tanárok.

Közben a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét - amelyben az oktatás rendszerszintű problémáit sorolják fel - szerda estig már több mint 23 ezren írták alá a tanitanek.com-on. A támogatók között van a Budai Nagy Antal Gimnázium tantestülete és szülői választmányai is. Az iskolában tavaly egyértelműen politikai erőből neveztek ki új igazgatót, a tanárok, a diákok és a szülők tiltakozása ellenére. A szülők szerint a gimnáziumban a tanárok helyettesítése átgondolatlan, tavaly novemberben 230 órában nem tartottak érdemi órát a diákoknak, amelyből csak az egyik érettségiző osztályra 17 tanóra jutott. "Ez fél tanítási hétnek megfelelő óraszám" - írták.

A kormány oktatáspolitikája ellen február 3-án fáklyás felvonulással tiltakoznak majd Miskolcon - úgy tudni, ez Balog látogatása ellenére sem marad el. A tüntetéshez már több szakszervezet is csatlakozott, s a budais szülők is jelezték, ők is részt vesznek az eseményen.

Tovább szűkül az egyetemi autonómia
Februárban megalakulnak a konzisztóriumok a felsőoktatási intézményekben - jelentette be szerdán Palkovics László felsőoktatási államtitkár. Az új testületektől tavaly a felsőoktatás átalakításai ellen tiltakozók az egyetemek önállóságát féltették, joggal: az öttagú konzisztórium előzetes egyetértésére lesz szükség az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés, valamint a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. A konzisztórium tagjai a rektor és az ugyancsak a kormány jóvoltából az egyetemek nyakába ültetett kancellár, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter - vagyis Balog Zoltán - delegál.
Palkovics ugyanakkor jelezte: a tagokat az egyetem vagy főiskola gazdasági szervezetei és a hallgatói önkormányzata javasolhatta a miniszternek, aki az intézményi jelöléseket 95 százalékban el is fogadta, s "nagyon nagy arányban" a hallgatói jelöléseket is jóváhagyta. Az államtitkár hangsúlyozta: a tagok iránt a szakértelem és a tapasztalat az elvárás, s kitért arra is, hogy a testületnek nem lehet tagja polgármester, kormánytag, államtitkár, központi államigazgatási szerv delegáltja, politikai párt tisztségviselője.
Nem igazán volt szükség a konzisztóriumokra Manherz Károly szerint, hiszen az egyetemek már így is egy igencsak megkurtított költségvetéssel működnek. A volt felsőoktatási szakállamtitkár lapunknak elmondta: az egyetemeken még továbbra sem látják tisztán, hogy az új testület pontosan mit fog csinálni; a konzisztóriumi rendszernek lehetnek pozitív hatásai és negatív következményei is. Ugyanakkor leszögezte: megalakulásuk mindenképp azt jelenti, hogy mostantól már két testület fogja ellenőrzés alatt tartani az egyetemeket.