MTA;

2019-04-16 21:42:29

Nem hátrál meg az MTA: tovább küzdenek a kutatóhálózat kiszervezése ellen

Az Akadémia elnöksége keddi ülésén úgy határozott: egyértelműen az MTA-n belüli reformokat támogatják.

Bár közeledtek az álláspontok a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tárgyalódelegációi között, az MTA kutatóintézet-hálózatának jövőbeni működéséről továbbra sincs egyetértés.

Az Akadémia elnöksége keddi ülésén úgy határozott: egyértelműen az MTA-n belüli reformokat támogatják. De ha a kutatóhálózat ki is kerül az Akadémia alól, azt csak akkor tartják elfogadhatónak, ha annak irányító testületében többségben maradnak a tudósok.

A kormány a kutatóhálózat MTA-tól történő leválasztásától várná a hazai kutatás-fejlesztés eredményeinek javulását, közben nagyobb politikai befolyást is szeretnének a kutatásokról szóló döntésekben. Az ITM javaslata szerint – amit az MTA is elfogadott – a kutatóhálózatot egy Szenátus irányítaná a jövőben, aminek tagjait paritásos alapon választanák – vagyis ugyanannyi kormánydelegáltból állna, mint tudósból. Az Akadémia Elnöksége ezt nem fogadta el: álláspontjuk szerint a kutatóhálózat kiszervezése csak abban az esetben lehetne elfogadható, ha az irányítótestület legalább kétharmadát tudósok teszik ki.

Az Elnökség kedden egyetértett azzal, hogy az MTA elnöke az Akadémia legfőbb döntéshozó szerve, a Közgyűlés elé terjessze az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányítására vonatkozó alternatívákat.

– Fontos hangsúlyozni, hogy ezek csak javaslatok, nem pedig döntések. A Közgyűlés májusban ülésezik, addig az ITM és az MTA közötti tárgyalások is folytatódnak, hiszen a legfőbb kérdésekben nincs megállapodás – nyilatkozta lapunknak az Akadémia egyik munkatársa. Szerinte „házon belül” az a várakozás, hogy a Közgyűlés nem fogja engedni és le fogja a szavazni a kutatóhálózat kiszervezésére vonatkozó terveket.

Hangsúlyozták: Az MTA az alábbi szempontok érvényesülését elengedhetetlennek tartja az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányításának bármilyen megváltoztatása során: az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányítása az önkormányzatiság és a testületi irányítás elvén alapuljon, autonóm jogállású szervezeti formában; az akadémiai kutatóintézet-hálózat finanszírozása törvényben meghatározott elemekből álló, több évre előre rögzített módon kiszámítható, értékálló, az Országgyűlés által megállapított évenkénti költségvetési támogatással, továbbá kiválósági alapú pályázati támogatással legyen biztosított.