sztrájk;szakszervezet;Audi;

2019-01-17 20:09:33

Nincs megállapodás, sztrájkolnak pénteken az Audi dolgozói

A munkásokat képviselő szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot tart: 18 százalékos alapbér-emelést, az adóváltozásokat követő cafeteriatöbbletet követelnek.

Sztrájkot tart az Audi mintegy 9000 hazai dolgozóját képviselő Audi Hungária Független Szakszervezet: az AHFSZ péntek reggel kilenc és tizenegy óra között szünteti be a munkát a győri leányvállalat teljes területén.

Így figyelmeztetnek lapunkban is bemutatott követeléseikre, arra, hogy többek között

A foglalkoztató korábban két évre szóló, 10+10 százalékos béremelést javasolt, ezt azonban a szakszervezet nem fogadta el, ahogy a helyi Audi-vezetés legutolsó csütörtöki ajánlatát sem– helyette a héten szabályszerűen megalakították sztrájkbizottságukat, majd bejelentették a pénteki figyelmeztető sztrájkot is.

Az AHFSZ azzal indokolja az akciót, hogy hiteles pénzügyi beszámolók alapján feltérképezték az térségben, illetve a Belgiumban működő gyáregységeket, és azt találták, hogy az Audi-csoportnál a magyar bérekhez képest minden fontos kelet- és nyugat-európai központban jobban megfizetik a dolgozókat: a szlovákiai részleg bérelőnye 28 százalékos, a csehországi 25 százalékos, a lengyel csaknem 39 százalékos a magyarhoz képest, a belga Audi-dolgozók bére pedig 3,6-szorosa a hazai szinthez viszonyítva.

Ehhez képest szerintük Audi Hungária Zrt. bértermelékenységi mutatója (az egységnyi bérköltségre jutó hozzáadott érték) kimagasló a felsoroltakhoz képest – ha a magyar gyártási adatokat 100 százalékosnak veszik, ahhoz képest a belga Audi mutatója csak 21 százalékos – írják Facebookon is terjesztett felhívásukban.