robbantás;Bangkok;

2015-08-21 21:09:00

Női gyanúsítottat is keresnek Bangkokban

Háromszorosára emelte a vérdíjat a thai kormány, hárommillió thai bahtot, mintegy 84 millió dollárt fizetnének annak, aki információval szolgálna a hétfői robbantás elkövetőjének hollétéről. Továbbra is keresik a sárga pólós, szemüveges férfit, aki az Eravan hindu szentélynél hagyta a hátizsákját, majd kisétált a látogatóközpontból, ahol három perccel később bekövetkezett a nagyerejű robbanás. 

Keresnek egy fekete inges nőt is a robbantással kapcsolatban, a rendőrség felszólította, hogy jelentkezzen, s szolgáltasson információt a hatóságoknak. Időközben tisztáztak két másik gyanúba vett férfit, egy kínai turistáról és idegenvezetőjéről volt szó, ők önként jelentkeztek.

Eddig kevés eredményt mutatott fel a nyomozás, míg a thai junta ezredese úgy nyilatkozott, hogy kizárható külföldi terrorcsoport érintettsége, az első számú gyanúsított külföldi volt, s kézre kerítéséhez Bangkok az Interpol segítségét kérte. Szomjot Pumpunmuang rendőrkapitány szerint egész hálózat, legalább tíz ember vehetett részt a terrorakció előkészítésében. Prajut Csan-ocsa thaiföldi kormányfő minden idők legsúlyosabb terrortámadásának nevezte a merényletet, szokásos heti rádióüzenetében azt ígérte, mindent megtesznek a robbantás hátterének felderítésére és az elkövetők felelősségrevonására. Az Eravat-szentélynél pénteken buddhista, muzulmán, keresztény, hindu és szikh vallási vezetők részvételével tartottak gyászszertartást, amelynek végén galambokat eresztettek fel.